„A középkori piazza (tér) ma a pláza, akár tetszik, akár nem. Ha új városi közösségi terek kialakításáról, haldokló vagy lerobbant negyedek újjáélesztéséről, funkcióváltásáról van szó, tisztában kell lennünk azzal, hogy sokféle konzumálási lehetőség nélkül hiába erőlködünk, legfeljebb az átmenő forgalom lesz komfortosabb, de nem telik meg élettel az épített környezet” – fejtegette Lineu Castello, a brazíliai Porto Alegre egyetemének urbanisztikaprofesszora a múlt héten Bécsben. A 15. nemzetközi várostervezési konferencián (lásd Ötletroham című írásunkat) senki sem vitatta a fogyasztás színtereinek építészeti színvonala és egy város lakhatósága közötti összefüggést, bár akadtak, akik szerint a gazdasági és ökológiai válság kihívásaira nem feltétlenül gusztusos áruháznegyedekkel kellene válaszolni. „Továbbra is alapszabály, hogy a zöldfelületek és a sétálóövezetek növelésével teremthető meg az élhető város” – figyelmeztetett a Castello előadását követő disputa során Debra Lam New York-i építész.
A felújított budapesti Mátyás tér
Bánkuti András
A rozsdaövezetek parkosítása például alkalmasabb közösségi terek kialakítására, mint a brazil professzor által felvetett plázásítás – így Lam. Ő a New York „történelmi” belvárosát közel 4 kilométer hosszan átszelő, két évtizede használaton kívüli magasvasút, a High Line pályáján kialakított, rendkívül népszerű „ökológiai tanösvényt”, valamint az ettől nem messze, Hudson park néven, egy egykori gyárterület helyére került rekreációs zöldövezetet említette követendő példaként. „Kell a zöld, de vegyük figyelembe, hogy az emberek ma leginkább akkor mennek más emberek közé, amikor vásárolnak. A színház, a mozi vagy a kávéház, legalábbis nálunk, Dél-Amerikában, egyre inkább visszaszorul, közösségi élményekre viszont szükség van” – kontrázott Castello. Szerinte amerikai típusú óriásdobozok helyett a kis boltokkal, szaküzletekkel, javítóműhelyekkel is belakott, emberléptékű épületek laza halmaza tökéletesen betöltheti az agorafunkciót. Porto Alegrében – hozott példát – a Rio Grande do Sul belvárosi kikötőjét építették át outletközponttá, amely azóta a városka pezsgő kultúrájú negyedévé szervesült.
Egy várostervező a bűnmegelőzésért is tehet. A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a rosszfiúk kiszorulnak a jól kitalált közösségi terekről, mivel azokat a békés többség felügyeli – hívta fel a figyelmet a nagyvárosi komfortérzet egyik meghatározó elemére Nasim Iran teheráni építész. Beszámolója szerint Teheránban is sikeresen alkalmazták az 1960-as évek végén Amerikában Oscar Newman várostervező által kidolgozott, magyarul a védhető tér (defensible space) elméleteként és gyakorlataként ismert urbanisztikai irányzatot. A newmani alapvetés szerint nem elég a problémás, lerobbant negyedekben csupán a házakat renoválni, parkokat és játszótereket telepíteni, mert azok egy idő után újra lepukkannak, ha nem történik teljes lakosságcsere – márpedig általában nem a gettólakók elüldözése a cél. A tervező a rossz hírű New York-i Bronxban, az 1970-es évek elején egy idős fehérek, afroamerikaiak és Puerto Ricó-iak által lakott, valamint zömmel fehér bűnözők által használt, kétemeletes blokkokból álló, 400 lakásos komplexumot varázsolt a béke szigetévé. A házakat színesre festve felújíttatta, a közterületeket pedig a lakók gondjaira bízta, elkülönítve az idős- és gyerekparkokat, a házakhoz előkerteket kerített le, elvágva ezzel a rosszfiúk menekülő-útvonalait. Az addig be- és elzárkózó szomszédok így szóba álltak egymással, és ismerősökként véd- és dacszövetséget kötöttek az utcai alvilággal szemben.
„A hazai felújítási projektek elsősorban az épített környezet megújítására koncentrálnak, erősen áthatja őket a mérnöki gondolkodásmód. A városfelújítást még mindig a fizikai környezet megújításával azonosítják, a helyi társadalom életminőségének javítása legfeljebb csak hozadéka a folyamatoknak” – kommentálta a bécsi diskurzust Egedy Tamás, az MTA Földrajztudományi Intézetének városrehabilitációra szakosodott tudományos főmunkatársa. Ő példaértékűnek tartja a pesti VIII. kerületben található Magdolna negyed átalakítását, amely már a Lajtán túli, integrált városrehabilitáció srófjára jár. Ennek, befejezetlensége ellenére, a fő erénye, hogy nem egy az egyben szuszakolták rá a Józsefvárosra a newmani modellt.
A Népszínház utca, Fiumei út, Baross utca, Koszorú utca, Nagyfuvaros utca által határolt területen még az amúgy sem magas kerületi átlaghoz képest is rendkívül alacsony az életszínvonal, különösen sok a halmozottan hátrányos helyzetű család, magas a bűnözés. A kezdeményezés öt éve indult, és a lakók szociális, mentális állapotán láthatóan javított a mára barátságossá vált, nagyvonalú hanyagsággal bezöldített Mátyás tér. Meg a közösségi (bel)terek. Az elhagyott kesztyűüzemben kialakított Kesztyűgyár például a helyiek által belakott, építészeti nívódíjas kultúrházként jól megfér – a Castello-féle konzummodellt visszaigazolva – a tágas csemegeüzlettel és a szellős tetőteraszokkal ékített, félkész társasházzal. (Az ingatlanpiacon ma már pluszpontot ér, ha egy kéglit Magdolna negyedbeliként hirdetnek.)
A Magdolna negyed azért is unikum, mert „a még az 1980-as évek közepén indult belső ferencvárosi és az ehhez hasonló újpesti – jelentős bontással járó – projektek komoly népességcserével is járnak” – figyelmeztet Egedy. Ő ezt dzsentrifikációs folyamatnak nevezi, vagyis amikor a korábbiaknál magasabb társadalmi és gazdasági státusú, tehetősebb rétegek költöznek be. „A korábban ott élt szegények sorsának alakulásáról pedig semmit sem tudunk.” A hazai felújítási projektek a szép elvek deklarálása ellenére gyakran leradírozzák az esztétikain túli város- és társadalomszerkezeti szempontokat. Ezért lehetséges például, hogy miközben a ferencvárosi Mester utca jelenlegi állapotában összevethető a turistaparadicsomként emlegetett Barcelona belvárosával, pár lépéssel arrébb, a Thaly Kálmán utca végén már nyugat-balkáni viszonyokkal szembesül a járókelő. A kivételek között az urbanisztikai szakirodalom a rendszerváltáskor a slumosodás irányába sodródó, önkényes lakásfoglalásairól elhíresült szegedi belvárost említi, amit a bérlakás-felújítási programmal sikerült megmenteni a lakosságcserétől, kiürüléstől.
Áthidaló megoldást jelenthetnek a sétálóutcásítások is. A pesti Ráday utca sikerét, majd a Kálvin tértől a Szabadság térig húzódó gyalogsétányprogram mostani belobbanását látva a budai oldal is megmozdult. A második kerületi Millenáris környékét fásítással, gyalogjárókkal, forgalomcsillapítással tennék polgárbaráttá – várhatóan ez év végére. A kultúrprogramokat kínáló Millenáris mellett feltűnő sétányok, kávézók a tervek szerint jótékonyan enyhítik majd a porcelánbolti ormányosként a Moszkva és Széna terek környékét szétfeszítő bevásárlóközpont jelenlétét. Az azonban csak később válik el, hogy mindennek pezsgő közösségi élet vagy csupán a fejlesztésből kimaradó környék még nagyobb forgalmi terhelése lesz a hozadéka.
VAJNA TAMÁS
