Hat évvel ezelőtt a szavazásra jogosultak kisebbségének csekély többsége, pontosan 18,9 százaléka arra voksolt, hogy a szomszédos országokban élő magyarok akkor is kaphassák meg a magyar állampolgárságot, ha nem települnek át Magyarországra. Orbán Viktor meg Patrubány Miklós most már úgy emlékszik, hogy a magyar szavazók a határon túliak állampolgársága mellett döntöttek. „Az a népszavazás – mondta a Magyarok Világszövetségének elnöke az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának május 19-ei ülésén –, minden elcsalatottsága és minden akadályoztatása, minden megtévesztettsége ellenére győztes volt, és igenekkel végződött.” Beszédéből egyébként az derült ki, hogy ő mint a népszavazás kezdeményezője, továbbá az igennel szavazók és a határon túli magyarok egyáltalán nem ilyen törvényt vártak, mint amilyet az Országgyűlés 97 százalékos többséggel (ó, azok a szép, régi népfrontos szavazások!) most elfogadott. Patrubány úgy gondolta, hogy a határon túli magyaroknak, ha igénylik, mintegy jóvátételként, eljárás nélkül kell visszakapniuk a magyar állampolgárságot, ahogy automatikusan kapták vissza a Nyugaton élő magyarok is. Amit Patrubány mondott, korántsem abszurd. Az 1993-ban elfogadott állampolgársági törvény az abszurd, amely a ius sanguinis elvét, a leszármazási elvet a végsőkig viszi, lehetővé téve, hogy bárki, akinek valamely felmenője magyar állampolgár volt, egyoldalú nyilatkozattal visszaigényelje a magyar állampolgárságát – kivéve, ha valamelyik szomszédos országban él. Ez a szabályozás egyébként ellentmond az állampolgárság alapelvének. Az állampolgárság valóságos, élő kapcsolatot tételez fel állam és polgára között.
A hatályos állampolgársági törvény értelmében a honosítási kérelem elutasítását nem kell indokolni, következésképp jogorvoslat sincs ellene. Az indokolás elhagyása mögé sok mindent el lehet bújtatni: a kérelmező nem vállalta, hogy jelentéseket írjon a honfitársairól a titkosszolgálatnak, vagy – ez az új törvény alkalmazása során komoly eshetőség – magyar anyanyelvű ugyan, de cigány. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) tisztviselőinek, a Nemzetbiztonsági Hivatal tisztjeinek, akik az érdemi döntéseket hozzák, semmiféle felelősséget nem kell vállalniuk, mindent rákenhetnek a köztársaság elnökére. Az állampolgárság megadása vagy megtagadása – így szoktak érvelni a törvény védelmezői – az állami szuverenitás aktusa, a közigazgatási eljárás szabályai nem vonatkozhatnak rá.
Ez azonban hazugság. Az Európa Tanács állampolgársági keretegyezményének – amely Magyarországon még az első Orbán-kormány idején, 2002. március 1-jén lépett hatályba – 11. és 12. cikke kimondja, hogy az elutasító döntést írásban meg kell indokolni, és lehetővé kell tenni a jogorvoslatot. A tizenkilenc európai ország közül, amelyekben a keretegyezmény már hatályba lépett (köztük Ausztria, Csehország, Hollandia, Németország, Románia, Szlovákia) mindössze három kért felmentést a két cikk hatálya alól: Bulgária, Dánia és Magyarország. Dánia legalább magyarázatot adott, Bulgária és Magyarország azt sem.
A mostani törvényjavaslathoz az egyetlen fontos módosító indítványt az Országgyűlés emberi jogi bizottságának alelnöke, Szabó Tímea (LMP) nyújtotta be. Azt javasolta, hogy a honosítás ügyében a köztársasági elnök döntését előkészítő miniszteri határozattal szemben a kérelmező felülvizsgálati kérelmet nyújthasson be a Fővárosi Bírósághoz. Ez a megoldás összhangban lenne a keretegyezménnyel, és nem érintené az államfő szuverenitását. A javaslatot az országgyűlés 256 szavazattal 98 ellenében elvetette. Meglehetősen visszás, hogy ezek után a Lehet Más a Politika mégis megszavazta a törvényt.
A honosítás ügyében a miniszter véleményt kérhet az illetékes nemzetbiztonsági szolgálattól. Ez eddig is így volt, de az eljárás Magyarországon folyt, hiszen a kérelmezőnek magyarországi lakhellyel kellett rendelkeznie. A módosított törvény a jövőben arra kötelezi a hazai titkosszolgálatokat, hogy a szomszédos (baráti) államok területén dolgozzanak. Persze ezt amúgy is megteszik, de az ilyesmit nem szokták törvénybe iktatni. Vajon mit fog mondani az a magyar titkosszolga, akit Dunaszerdahelyen tetten érnek, amint éppen környezettanulmányt végez a kérelmezők portáján? Azzal védekezik majd, hogy ő csak a magyar törvényben előírt kötelezettségét teljesítette? Ha pedig a szlovák bíróság netán börtönbüntetésre ítéli, kicserélik a robbantós Rohácsért?
KŐSZEG FERENC
(A szerző publicista)
