Az utóbbi néhány évben a zsidó állam, úgy tűnik, az összes ellenségénél többet tett azért, hogy a világ előtt megkérdőjelezze önnön legitimitását. Vezetői képtelenek a hosszú távú gondolkodásra, és közönyösek a világ közvéleménye iránt, ami állampolgárainak egyre növekvő frusztrációjához és – ami talán ennél is veszélyesebb – egyre mélyülő nemzetközi elszigetelődéshez vezet. Hol keressük ennek a tragikus fejleménynek a magyarázatát? Vajon elkerülhetetlen, hogy az a nép, amely több mint 2000 éven át nem juthatott önálló államhoz, egyszerűen elveszítse a képességét az „államrezon” szerinti kollektív cselekvésre? Vagy talán a holokauszt súlyos emléke vakította el Izrael vezetőit, és torzította el gondolkodásukat úgy, ahogy az állam megalakulásakor maga a holokauszt szinte csodaszámba menő módon nem tette?
Kétségtelen, hogy a békefolyamat kudarca az 1990-es években, majd a második intifáda az izraeli szélsőségesek radikalizálódásához és a mérsékeltek elbizonytalanodásához vezetett. A vallási pártok megerősödése – ebben a bevallottan szekuláris fogantatású országban – előkészítette a politikailag erősebb, ugyanakkor nacionalistább és intoleránsabb környezetet. Az a kérdés is felmerülhet, hogy egymillió orosz érkezése – függetlenül a zsidósághoz kötődésük mértékétől – vajon negatív hatást gyakorolt-e az izraeli társadalomra, mégpedig az ideológiai merevség erősítésével és a demokrácia elutasításával, ami korábban nem volt jellemző. Vagy Izrael jelenlegi nehéz helyzetének magyarázata jóval prózaibb területen, az ország rendellenesen működő demokráciájában keresendő?
A fenti lehetőségek valójában kiegészítik egymást, egyik sem mond ellent a másiknak. Ám a legfontosabb ok, amellyel az összes többi előtt foglalkozni kell, mert egyenesen Izrael életképességét teszi tönkre, az a politikai rendszer szinte teljes bénultsága.
A rosszul kormányzott és korrupció mételyezte Olaszország létét nem fenyegeti veszély, mert az Európai Unió békés környezete veszi körül. Ez nem mondható el Izraelről. Az egyik oldalról biztonsági fallal, a másik irányból tengerrel védett izraeli polgárok kétségtelenül afféle mesterséges szigeten élnek, ahonnan közvetlen kapcsolatba léphetnek a modernitás és a jólét ázsiai és nyugati területeivel. Csakhogy dühös és elkeseredett emberek tengere veszi körül őket, és képtelenek szabadulni térségük gondolkodásmódjától.
Az abszolút választási arányosságon alapuló izraeli politikai rendszer bonyolult mechanizmusa gyönge koalíciós kormányokra és egyre mélyülő korrupcióra kárhoztatja az országot. Ezt sürgősen át kell alakítani. Izrael kormányzatának tagjai nem engedhetik meg maguknak, hogy idejük 90 százalékában saját politikai életben maradásukkal foglalkozzanak, miközben államuk léte forog kockán. Izrael vezetőinek döntései az utóbbi jó néhány évben rendre gyatrák, de legalábbis átgondolatlanok voltak. A folyamatosan téves kalkuláció oka, hogy a 2006. évi libanoni háborútól kezdve a Gázába tartó segélyflottilla mostani lerohanásáig az ország vezetői rosszul mérték fel a katonai nyereség és a politikai kockázat viszonyát.
Izrael politikai súlypontjának jobbra-, már-már szélsőséges jobbratolódása egyebek közt olyan következménnyel jár, aminek hosszú távú hatásait nem veszik figyelembe eléggé: ez a lakosság 20 százalékát jelentő arab állampolgárok egyre erősebb elidegenedése. Tegnap még csak hátrányos megkülönböztetést éreztek, ma már azt, hogy elnyomja őket egy nemzet, amelynek ők soha nem lehetnek a tagjai, egy állam, amely szerintük csak a zsidó állampolgárok számára demokratikus, az arab állampolgárok számára zsidó.
Izrael elszigetelődésének folyamata az állampolgárok fejében kezdődik el, és önbeteljesítő próféciává válik. A történelem arra tanította a zsidó népet, hogy a védelemben és a fennmaradásban csak önmagára számíthat. Tegnap az erőt nélkülöző értelem roppant szenvedéshez vezetett. Ma az értelmet nélkülöző erő roppant veszélyt jelent nemcsak Izrael, hanem minden zsidó ember számára. Izrael túl kicsi ahhoz, hogy ostobán cselekedjen. Óriási szüksége van szövetséges országokra, amelyek népe elfogadja a létét, és tiszteletben tartja cselekedeteit. Eljöhet a pillanat, amikor Izrael tettei arra sarkallnak majd másokat – nemcsak az ország legfanatikusabb ellenségeit, hanem legőszintébb támogatóit is –, hogy megkérdőjelezzék Izrael lényegét. Izrael nem irányítható tovább az eddigi módon. Az ország politikai rendszerének reformja szó szerint élet és halál kérdésévé vált.
DOMINIQUE MOISI
(A szerző a Harvard Egyetem francia vendégprofesszora)
© Project Syndicate
