Magyarországon 150 kórház van önkormányzati tulajdonban, további egy tucat pedig állami, minisztériumi fennhatóság alá tartozik. Mindössze néhány egyházi és még ennél is kevesebb magánkézben lévő intézményben gyógyítanak fekvőbetegeket. Nyomban a rendszerváltás után, 1990-ben az önkormányzati törvény adta át a kórházak tulajdonosi jogait a helyhatóságoknak, amelyek korábban – a tanácsi érában – is fenntartói, gazdái voltak a helyi egészségügynek. Azért is látszott célszerűnek megteremteni ezt a tulajdonosi érdekeltséget, hogy három forrásból is dőljön a pénz az egészségügyi szolgáltatóhoz. Legalábbis azt remélték az Antall-kormány idején a jogalkotók, hogy a járulékbevételeket újraelosztó, az egészségügy működtetésének költségeit fedező társadalombiztosító és az állam eszközei mellé a helyi források bevonásával kerülnek majd fejlesztési pénzek.
Ez a háromcsatornás finanszírozás mára jelentős egyenlőtlenségeket hozott létre: a tehetősebb megyék és városok önkormányzatai többet tudnak intézményeik fejlesztésére és a működtetésből hiányzó pénzek pótlására fordítani, mint a szűkösebb bevételből gazdálkodók. További egyenlőtlenség, hogy másfél száz önkormányzat viseli a kórházfenntartás terhét, miközben több mint háromezer település lakossága veszi igénybe a szolgáltatást. A fejlesztési források szűkössége, elspórolása összességében oda vezetett, hogy a kórházépületek leromlottak, az eszközállományuk 80 százaléka elöregedett, cserére szorul. Persze nemcsak teher, hanem presztízs is a saját kórház, ezért eddig nem akadt egyetlen olyan város sem, amely önként lemondott volna róla.
Az új kormány egészségügyi tervei egyelőre nem ismeretesek, de politikusi nyilatkozatokból annyit lehet tudni, hogy fontolgatják az államosítást, a centralizációt. Európa nyugati felében egyik megoldás sem ismeretlen: a skandináv országokban elsősorban az önkormányzatok, Angliában az állam a fő tulajdonos, Németországban vagy Ausztriában pedig vegyes a rendszer, valamennyi tulajdonos képviselteti magát az egészségügyben. „Alapvető különbség, hogy Nyugat-Európában történelmileg alakult úgy, hogy az önkormányzatok építtettek intézményeket, amelyek aztán máig a tulajdonukban vannak – magyarázta a HVG-nek Kincses Gyula, az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet igazgatója. – Vagyis nem az történt, hogy jobb híján odalökte nekik az állam, mert a költségvetésnek nincs pénze a fenntartásukra.”
