A londoni metróban mind a mai napig nincsenek szemetesedények. A hetvenes években azért tüntették el őket, mert az IRA előszeretettel rejtette oda a pokolgépeket. Amellett, hogy a mindennapi élet is őrzi még az északír feszültség nyomait, a véres vasárnap számos művészt is megihletett, és a tömegkultúra is reagált rá. Az 1972-es sortűz áldozatai előtti egyik legismertebb főhajtás az ír rockzenekar, a U2 1983-ban született tiltakozó dala, a Sunday Bloody Sunday. A szövege szerint „Sokan vesztettek, de mondd, ki nyert? A lövészárkok a szívünkben húzódnak, anyák, gyerekek, testvérek, nővérek szétszaggatva.” John Lennon és Yoko Ono ugyanezzel a címmel írt dalt, Paul McCartney pedig nem sokkal a történtek után az Adjátok vissza Írországot az íreknek című dallal emlékezett az áldozatokra.
Ami a színházat illeti, a leghíresebb Brian Friel színdarabja, A város szabadsága, amely alig egy évvel a tragikus események után született, és három olyan tüntető szemszögéből idézi fel a történteket, akik véletlenül beszorultak a városházára, majd amikor menekülni próbáltak, a brit katonák lelőtték őket. A harmincadik évfordulón két tévéjáték is született. Közülük a Bloody Sunday címűt a mozikban is vetítették. A katonák szerepei közül többet a brit hadsereg leszerelt tagjai játszottak el. Egyetlen zeneszámként a filmben a U2 említett dala hangzik el.

A londoni Tricycle színház társulata a Saville-vizsgálat jegyzőkönyvei alapján már 2005-ben dokumentumdrámát készített, amely a kritikusok szerint „a politikai színház legkiválóbb hagyományait folytatja”. A BBC rádió pedig a Saville-jelentés mostani közzététele alkalmából bemutatta a Tricycle-darab rádiójáték-változatát.
Derry utcáin több falfestmény is megörökíti az áldozatok emlékét. A számos képzőművészeti alkotás közül említést érdemel Willie Doherty installációja, amely két vetítőről egymásra montírozza az 1972-es, áldozatokkal teli utca képeit és ugyanannak a helynek húsz évvel későbbi, békés kockáit, miközben a hangszórókból az akkori hírek szólnak teljes hangerővel.