„Mindeddig nem gondoltunk kilakoltatásra, ám mostanra megszűnt a jóindulat az egyesület vezetése iránt, mert becsméreli a tulajdonosokat. Ha a bíróság az ősszel ismét nekünk ad igazat, már nem leszünk ilyen elnézőek” – jelezte a HVG-nek a Postás Sporttelep várható sorsát Szalma Miklós, az ingatlant birtokló vállalattriász, a Magyar Posta Zrt., a Magyar Telekom Nyrt. és az Antenna Hungária Zrt. jogi képviselője. A sporttelepet használó Postás SE-t ez a három cég már 2007-ben felszólította távozásra, ám Rostás Gábor elnök ragaszkodik a klubnak 1954 óta otthont adó területhez. Azt pedig, hogy szerinte a kezelői jog a Postás SE-t illeti meg, peres úton igyekszik bizonyítani. Nem éppen sikerrel: a Fővárosi Bíróság első fokon, az év elején kimondta, hogy az egyesület jogszerűtlenül használja a területet, ám ezt az ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla június elején hatályon kívül helyezte, és új eljárás megindításáról döntött.
Horváth Szabolcs
A patinás klubot 1899-ben alapították Budapesti Postai és Távirdai Tisztviselők Sportegyesülete elnevezéssel. Régi sporttelepe a Népstadion, illetve a metró építésének esett áldozatul, cserébe megkapta a zuglói Róna utcai, 5,4 hektáros ingatlant. A sporttelep részben a postások pénzéből és munkájával épült fel. Az ötvenes években ide hordták a lebontott Regnum Marianum-templom romjait, ebből húzták fel a pályát körülvevő töltést. Az egyesület vezetői szerint az eredeti tulajdoni lapon 48 százalékos arányban a magyar állam volt bejegyezve tulajdonosként, a fennmaradó 52 százalék pedig – feltehetően trehányságból – üresen maradt. A rendszerváltás után a Magyar Postából kivált a távközlés és a műsorszórás; először a Magyar Távközlési Rt., majd az Antenna Hungária, végül a Magyar Posta kérte a tulajdonosi bejegyzést a sporttelepre, jogutódlás címén.
A Postás SE korábbi kezelői jogát azonban elmulasztották átjegyezni vagy átjegyeztetni a tulajdoni lapra – állítja a klub vezetése. Szalma Miklós szerint viszont a Postás SE kezelői joga 40 évvel ezelőtt megszűnt, amikor az állam a Magyar Postának adta az ingatlant, a jelenlegi tulajdonosok pedig, jogutódként, a privatizáció során szerezték meg a tulajdonjogot. A klub finanszírozására a tulajdonos cégek alapítványt hoztak létre, és 2002-ig évente nagyjából 150 millió forintot költöttek a sportsikerekkel büszkélkedő egyesületre (lásd Fénykor című írásunkat a 64. oldalon). Az anyagi gondok akkor kezdődtek, amikor 2002-ben az addigi támogatás drasztikusan csökkent, és a cégek közölték, csak az utánpótlás-nevelésre és a szabadidősportra – pontosabban saját dolgozóik kikapcsolódására – hajlandók áldozni. Igaz, a versenyekhez ekkor már – és még – képes volt a klub elegendő szponzori pénzt szerezni, évente akár 40 millió forintot is.
Bár már a 2000-es évek eleje óta hallani lehetett, hogy a Postásnak előbb-utóbb mennie kell, a következő sokk 2007 februárjában érte az egyesületet: a tulajdonosok levélben közölték, többé nem számíthat semmiféle apanázsra. Sőt az év végéig el kell hagyniuk az ingatlant is, mert az alapítvány megszűnt, a Postás SE-nek pedig nincs joga a terület használatára. Rostás ekkor még tett egy kísérletet arra, hogy a három cégen behajtsa a klub az évi összes kiadását és addigi kintlévőségeit. Azt állítja, erre ígéretet kapott, Szalma szerint viszont szó sem volt arról, hogy azt a tulajdonosok megtérítik. A benyújtott számla 148 millió forintról szólt, az egyesület ekkor már fűnek-fának tartozott. Emiatt perbe is fogta szinte minden közműcég – amelyek rendszeresen fenyegetik a klubot a szolgáltatás kikapcsolásával –, de még a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége is, amelytől kézilabdapályát bérelt a klub, ám nem tudott érte fizetni.
A pályákra és a csarnokokra évek óta egy fillért sem költött az egyesület. Ez meg is látszik az állapotokon: az öltözők és vizesblokkok gyakorlatilag használhatatlanok. „Az utóbbi három és fél évben csak úgy tudtuk fenntartani az ingatlant, hogy az asztalitenisz-szakosztály szponzori pénzéből lecsíptünk 15 millió forint körüli összeget” – árulta el Rostás, aki szerint bravúr, hogy ilyen körülmények között ma mindössze 30 millió forint körüli lejárt tartozásuk van. Igaz, ennek az volt az ára, hogy a korábban Európa egyik legjobb csapataként elismert asztaliteniszezők az utóbbi két évben hátrébb csúsztak.
Mentő ötletként Rostás bedobta, hogy a klub bankhitelből megveszi az ingatlant, hiszen elővételi joga van rá, ám – mint a HVG-nek elpanaszolta – a három cég képviselői le sem ültek vele tárgyalni. A trió képviselői másként emlékeznek ugyanerre. „Rostás csak ígérgette, hogy hoz befektetőt, de soha nem volt még tárgyalásközeli helyzetben sem senkivel” – hárította el a felelősséget Szalma. Megegyezés híján az egyesület pert indított a cégek ellen – ezt veszítette el első fokon. A Fővárosi Ítélőtábla most arra hivatkozva helyezte hatályon kívül az ítéletet, hogy a bíróság elmulasztotta feltárni az ingatlan teljes történetét. Szalma szerint viszont az újabb eljárás során sincs sok esélye a klubnak. „Ha a Postás SE tényleg rendelkezett volna kezelői joggal a rendszerváltozás előtt, azt a társadalmi szervezetek ilyen jogainak megszűnéséről szóló jogszabály alapján elveszítette volna. Ebben az esetben viszont a klub lehetőséget kapott volna, hogy a sporttelep tulajdonjogát megszerezze. A perben nem tudta igazolni, hogy ezt az igényét a jogvesztő határidőn belül eljuttatta az illetékes szervnek” – érvel az ügyvéd. Rostás abban bízik, hogy a Magyar Posta leendő vezetőivel könnyebben meg tud egyezni, és a peres eljárás nem folytatódik. A vezetésbe visszatérő Kalmár Istvántól – aki az első Orbán-kormány idején már volt Posta-vezérigazgató – állítólag kapott is már egy „halk ígéretet”.
A mostani tulajdonosok és Rostás közti viszony azonban olyannyira elmérgesedett, hogy az előbbiek ellenkeresetet nyújtottak be, és 2008 januárjától havi 500 ezer forint bérleti díjat követelnek az ingatlant úgymond jogalap nélkül birtokló klubtól. Szalma szerint abba is beleköthetnének, hogy Rostásék az ő felhatalmazásuk nélkül adják bérbe a teniszpályát, és az ebből származó bevételt saját finanszírozásukra fordítják. Bár emiatt egyelőre nem indítottak pert, azt rejtélyes módon sikerült kijárniuk a zuglói önkormányzatnál, hogy rendeljen el változtatási tilalmat a Postás-ingatlanra. Rostás e mögött ingatlanspekulációt sejt, hiszen a korlátozással az amúgy 1,5 milliárd forintot érő területet harmadannyiért meg lehetne szerezni. A sporttelepen az utóbbi időben több érdeklődő befektető is megjelent, fűzte hozzá Rostás, az egyik olasz csapat például röviddel azt követően, hogy ő személyesen próbált segítséget kérni a zuglói polgármestertől, Weinek Leonárdtól.
Leginkább a Wallis – két éve Wing néven futó – ingatlancége nyüzsög a környéken; még a 2008 tavaszáig Posta-vezérigazgatóskodó Szabó Pál regnálása idején kezdett érdeklődni az értékes ingatlan iránt. Rostást 2005-ben, azaz még „békeidőben” kereste meg a Wallis-alapító Veres Tibor azzal a kérdéssel, hogyan szerezhetne tulajdonrészt cége a területen. A Wallis és Szabó Pál jó kapcsolatára utal, hogy a cég vásárolhatta meg 2007-ben a Krisztina körúti Postapalotát is, egyedüli pályázóként, 200 ezer forintos négyzetméteráron, úgy, hogy arra korábban változtatási tilalom került. Szakértők azóta is vitatják, reális volt-e az ár, egy tavaszi fideszes feljelentés nyomán pedig hűtlen kezelés alapos gyanújával nyomoz a rendőrség.
G. TÓTH ILDA
