Túry Gergely
„Nagyon rossz érzés, amikor az ember úgy érezheti, tologatják, mintha bábu lenne (...) Végül is legalább illett volna szólni nekem. De hát ezt az utolsó pillanatig nem tették meg.” Sólyom László köztársasági elnök nem a jövő kedden esedékes államfőválasztásról mondta ezeket, hanem a 2005-ösről annak idején a Népszabadságnak. Öt éve az elnök anélkül lett tehát a parlamenti jobboldal civilek által „kilobbizott” jelöltje, hogy arról vele az Országgyűlés frakcióiból előzetesen bárki tárgyalt volna.
Most, mandátuma végén Sólyom újra csak egy bábu a politika sakktábláján. A június 29-én esedékes elnökválasztás előtti hetekben senki nem merte a szemébe mondani, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataira. A kialakult helyzet kétségkívül kínos volt. Sólyom két elődje az első elnöki ciklus után még felkérést kapott az alkotmány által engedélyezett második periódus kitöltésére (Mádl Ferenc a Fidesz újabb ajánlatát elhárította). Az egykori alkotmánybírósági (AB) elnök viszont, akit Orbánék már 1995-ben is el akartak indítani az államfőválasztáson, a jelek szerint csak szimbolikus jelöltként ideális személy a Fidesz számára – vagyis amikor gyakorlatilag esélytelen. Ugyanő egyenesen persona non grata, ha a fiataldemokraták az Országgyűlésben éppen többségben vannak. Kegyvesztettségének jeleit mostanság naponta megtapasztalhatja az államfő. Legutóbb Nagy Imre kivégzésének napján rúgta fel a miniszterelnök a húszéves protokollt, csak hogy ne kelljen találkoznia egykori ellenzéki kerekasztalos kollégájával. Miközben az államfő június 16-án a Vértanúk terén koszorúzott, a kormányfő pár kilométerrel odébb, a Gyűjtőfogházban szónokolt.
Az egykori harcostárs rövid és hosszabb távon is útban van Orbán Viktornak. Kétharmados többsége birtokában a miniszterelnök nem szuverén személyiségeket, hanem saját embereit akarja az állam kulcspozícióiba ültetni. Márpedig e szándékkal a legkevésbé sem fér össze egy olyan államfő, aki esetleg a jövőben is saját jelöltjeit akarja lenyomni a kormánypárti torkokon. A miniszterelnök számára elképzelhetetlen, hogy például az év végén megválasztandó új főállamügyész, akire még láthatóan igen fontos feladatok várnak, ne az legyen, akit a Fidesz legszűkebb vezérkara elképzelt. A fékek és ellensúlyok mai alkotmányos rendszerét az új hatalom lényegében az útjából eltakarítandó akadálynak tekinti. Stratégiájába nem fér bele egy olyan öntörvényű elnök, aki az elmúlt öt évben egy kicsit talán valóban sok (szám szerint 45) törvényt nem volt hajlandó aláírni. A Fidesz miniszterelnöke egyszerűen nincs szokva ehhez. Első kormánya idején (1998–2002) az akkori államfők összesen három alkalommal merészelték kérni jogszabályok alkotmányos felülvizsgálatát, részben akkor is magának a kabinetnek a kezdeményezésére.
Az áprilisban győztes többség középtávú nagy tervét, a végleges alaptörvény életbe léptetését ugyancsak megnehezíthetné a status quóhoz ragaszkodó államfő, aki (egykori bírókollégáival) lépésről lépésre tette láthatóvá 1989 „láthatatlan alkotmányát”. Sólyom egyébként már az új parlament legelső ülésnapján, május 14-én felhívta a kormánypártok figyelmét arra, hogy „a rendszerváltás megtörtént”. Később még azt is hozzátette, hogy az első Országgyűlésnek (1990–1994) és annak a korszaknak vannak olyan alkotásai, amelyek nélkülözhetetlenek. „Ezek pedig az alkotmányosság, a jogállami intézmények és az alapjogi normák.” Az államfő nem először kívánta eligazítani közjogi kérdésekben a jobboldal meghatározó politikai szereplőit. Ugyanő ugyancsak az Országgyűlésben már 2007 őszén arról beszélt, hogy romboló hatású az alapok folyamatos megkérdőjelezése. „Az »igazi rendszerváltás«, a »rendszerváltás befejezése« és hasonló jelszavak csak a formátlan érzelmeket mutatják fel, s a káoszba visznek” – jelentette ki a pártpolitikai értelemben magát voltaképpen „belgának” tartó konzervatív liberális elnök, akinek alighanem egész eddigi életműve szanálását végig kellene asszisztálnia, ha minden előjel dacára a jövő héten mégiscsak őt választanák újra a képviselők.
A Harmadik Köztársaság harmadik államfőjének újraválasztását ennek ellenére több olyan személyiség is szorgalmazza, akik talán számot vetettek a miniszterelnök szempontjaival is. A Sándor-palota jelenlegi lakója érdekében közzétett nyílt levél alatt többek közt Makovecz Imre építész, Rockenbauer Zoltán, a Fidesz volt kulturális minisztere, Cselényi László, a Duna Tv elnöke, Mellár Tamás, a KSH korábbi elnöke, Zlinszky János egykori alkotmánybíró, Karátson Gábor festőművész, Lányi András környezetvédő, valamint Hermann Róbert és Ablonczy Balázs történészek aláírása olvasható. „Sólyom László működése megmutatta, milyen jelentősége van annak, hogy a súlyosan megosztott ország élén ki áll. (...) A megkezdett munka azonban méltó folytatásra vár” – írták az akció támogatói, akik egyébként nem tartják okvetlenül hibátlannak az államfő működését, szerepfelfogását, elnöki habitusát. A Sólyom for president mozgalomhoz testületileg csatlakozó jobbközép orgánum, a Heti Válasz szerkesztőségi cikke nyíltan szólt például arról, hogy Sólyom nem könnyen szerethető elnöke Magyarországnak, minthogy inkább a tudománynak termett, mint a közszereplésnek.
Az államfő valóban elég sokat csetlett és botlott a neki idegen közegben. Működését eleve egy kapitális hibával indította, amikor (nyilvánvalóan Göncz Árpádra utalva) bejelentette: „nem akarok szeretett elnökünk lenni”. A Sándor-palota új lakója 2005-ben még azt tervezte, hogy tanulóév címén – a nem sokkal előtte hivatalba lépett XVI. Benedek pápa szándékához hasonlóan – egy teljes esztendőn át csak a háttérből figyeli majd az eseményeket, miközben munkatársaival régóta tervezett nagy művén, az alkotmány kommentárján dolgozik. Ez az indítás, majd még egy-két szerencsétlen gesztus elég is lett ahhoz, hogy Sólyom viharos gyorsasággal elveszítse az államfői szék egyfajta tartozékának hitt magas bizalmi indexet (lásd ábránkat a 6. oldalon).
Rosszul kalkulált az akadémikus-elnök a hosszabb távú politikai prognózisának meghatározásakor is. Sólyom eredetileg arra számított, hogy tovább folytatódik itthon a politikai váltógazdaság ciklikussága. Hivatalba lépésekor tett államfői megnyilatkozásai, amelyek egyenesen arról szóltak, hogy számára még Mádl Ferenc aktivitása is túlzottnak tűnt, minden jel szerint egy jobboldali kabinetre, lényegében a második Orbán-kormányra voltak kalibrálva. Ehelyett azonban a hamar hitelességi válságba jutott Gyurcsány Ferenc maradt 2006-ban a miniszterelnök. Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és főként az MTV-székház ostroma után az államfőnek éppen az ellenkezőjét kellett tennie annak, amit a közvélemény előtt előre beharangozott. Az „egy elnök nem ugrál” ars poeticán túl kellett tehát lépni. Sólyom a rendszerváltást követő legválságosabb időszakban sem lett persze közszeretetnek örvendő közjogi méltóság, magatartása azonban sokak számára igazodási pontként szolgált a továbbiakban. Míg az AB elnökeként alkotmányjogi, államfőként sokszor morális kérdésekké sikerült átalakítania a politikai konfliktusokat, ami többnyire hozzájárult azok csillapításához.
Lapzártakor, mindössze egy héttel a soron következő államfőválasztás előtt voltaképpen még mindig csak egy (teljesen esélytelen) hivatalos, továbbá egy szimbolikus, egy civil és egy titkos államfőjelöltről lehet tudni többé-kevésbé azonosítható forrásból. A lényegében ismeretlen Balogh András thaiföldi nagykövetet az MSZP, az Országgyűlés fideszes korelnökét pedig egy lényegében ismeretlen társaság ajánlja a legmagasabb posztra, míg Sólyom újraválasztását 5 ezer állampolgár szorgalmazza. A nemzeti együttműködés rendszereként beharangozott új társadalmi formáció első embere azonban a jelek szerint nem az lesz, akit pár ezer állampolgár támogat. Hanem akinek nevét az utolsó pillanatig titokban tartják a kormánypártok, hogy aztán hirtelen megválasszák a nemzeti egység megtestesítőjének. Aki nagy valószínűséggel Schmitt Pál.
Amikor 2005. augusztus 5-én a ma még hivatalban lévő államfő elfoglalta a Sándor-palotát, feltűnően hosszan beszélt az államról írt első modern műről, Thomas Hobbes Leviatán című, 1651-ben megjelent munkájáról. A kötet címlapján, magyarázta az államfő, egy város és polgárai láthatók, a horizonton pedig egy pikkelyes bibliai alak, Leviatán emelkedik a táj fölé. Ha jobban megnézzük az egykori metszetet, a pikkelyek voltaképpen a miniszterek, a páncélos katonák, a bírák, a hivatalnokok. „Ők alkotják az államot” – mondta Sólyom, hozzátéve: Leviatán békét és biztonságot nyújt a népnek, de szabadságot nem ad, csak annyit, amennyit éppen jónak lát.
BABUS ENDRE
