AP/Armando Franca
„Emberek, bocsássatok meg neki, mert nem tudja, mit cselekszik” – hangzanak a Megváltó utolsó szavai, amelyek meghökkentő írói csavarral a Teremtőre vonatkoznak José Saramago Jézus Krisztus evangéliuma című, 1991-es regényében. Érthető, hogy a Nobel-díjas portugál író nem volt a katolikus egyház kedvence. A kanonizált Megváltó-történet hitelességét kétségbe vonó és az európai kultúra homokra épülését sugalló könyvet Portugália konzervatív kormányának illetékese 1992-ben le is vette az Európai Irodalmi Díjra jelöltek listájáról. Ideológiai elfogultságról panaszkodott a Vatikán hivatalos napilapja, a L'Osservatore Romano 1998-ban, amikor hírét vette Saramago Nobel-díjának. A kommunista Saramago, aki a hazai támadások miatt Spanyolországba költözött és haláláig ott élt, nemcsak kritikus egyházszemléletével, hanem a fantasztikum határán mozgó, mágikus-realista történelemfelfogásával is feltűnést keltett. Az 1986-os, Kőtutaj című regényében az Európa testéről leváló Ibériai-félsziget kalandos utat bejárva végül az Atlanti-óceán közepén állapodik meg, így szemléltetve, hogyan viszonyulnak a portugálok Európához. Vakság című, 1995-ös utópisztikus művében – és a regényből készült, szélesebb közönséget elérő 2008-as filmben – különös kór fosztja meg az embereket látóképességüktől, így elveszítik a bejáratott szociális-kulturális fogódzókat. Saramago halála után sem csendesednek a viták: az írót a lisszaboni városházán ravatalozták fel, de Aníbal Cavaco Silva köztársasági elnök nem szakította félbe szabadságát az állami temetés miatt.
