HVG, 2011. augusztus 6.
A cikk szerint „a mai nyelvoktatás sem módszertanában, sem tanári gárdájában nem megfelelő” és „az anyagi megbecsülés hiánya miatt nagy a tanárok fluktuációja”. Erre vonatkozóan tapasztalataim a következők: Nagykanizsán évek óta nincsen szabad státus nyelvtanárok – illetve általában tanárok – számára, fluktuációról tehát szó sincs. Megjegyzem, vidéken többnyire az iskolákban tanító tanári gárdából kerül ki a nyelviskolai nyelvtanárok jó része is, ők valószínűleg mindkét helyen hasonló módszertant alkalmaznak. Egyetértek azzal az állítással, hogy „a gimnáziumi diákok kétharmada nyelviskolába vagy nyelvtanárhoz, de mindenképpen különórára jár – ez sokat elmond a szülők véleményéről, milyennek látják a középiskolai nyelvtanítást”. A kérdés lényege persze ott van, hogy ha adott ugyanaz a tanári gárda, akkor miért van az, hogy magánoktatás keretében fel lehet készülni a nyelvvizsgára, de iskolai keretek között nem.
Sokat beszélgetek erről tanítványaimmal, hiszen hozzáállásukon múlik a siker, és a gyerekek nyíltan és őszintén vállalják véleményüket. Nos, szerintük azért veszik komolyabban a magánoktatást, mert azért fizetnek a szülők. Erre mindig megkérdezem őket, vajon az iskolában is szorgalmasabbak lennének, ha fizetni kellene az oktatásért? A válaszuk egyértelműen igen. A szülők egyszerűen arra kondicionálják gyermekeiket, hogy a pénzes szolgáltatások esetében törjék magukat, míg az ingyenes közoktatás követelményrendszerének megfelelni hanyagolható. Ezek után nem lehetnek illúzióink. Ha a nyelvoktatás módszertanára koncentrálunk egy kicsit, az biztosnak látszik, hogy az angol talán túlzottan is kommunikatív irányba mozdult el, mindig ott tapasztalható a legelőször a fejlődés a tananyagokban is. Mi, iskolai nyelvtanárok sokat törjük a fejünket, hogyan lehetne kikerülni ebből az ördögi körből. Jómagam úgy vélem, az iskolai nyelvoktatás presztízsét kellene valamilyen módon visszaállítani, elérni azt, hogy a szülők megint bízzanak a közoktatásban, ahogy akkor tették, amikor a gyerek különórára járatása nem tartozott a reflexes cselekedetek közé. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, láthatjuk, hogy már kisiskolás kortól két oktatási rendszer működik Magyarországon: a közoktatás és a közoktatás rendszerén kívüli. Már az alsós gyerekek mellett is megtaláljuk a magántanárt. Ez az a pont, a tanulás módszertanának fejlesztése, ahol még a közoktatásban is rengeteg a tennivaló. Szakmailag, úgy érzem, nemzetközi szinten sincs szégyellnivalónk nekünk, közoktatásban dolgozó nyelvtanároknak, és ezen állításomat olyan külföldi iskolai és óralátogatásokra alapozom, amelyekre EU-s közoktatási programokban való részvétel sok lehetőséget ad. Összehasonlítva közoktatásunkat más országok oktatási rendszerével és gyakorlatával, mindig ugyanoda lyukadunk ki: a tanári munka presztízse, a tanárok erkölcsi és anyagi megbecsülése, a tanári pálya mint lehetséges életpálya vonzósága, a tanárokat övező tisztelet mindenhol szembetűnő. Amíg Magyarországon ezen nem sikerül javítani, addig minden más részletkérdés.
ZIEGER KRISZTINA
(NAGYKANIZSA)
