A Balaton-felvidéki Nemzeti Park uniós forrásból finanszírozott élőhelyvédelmi programjának részletes megvalósíthatósági tanulmányát és költség-haszon elemzését a korábban inkább fürdőfejlesztésekkel és ivóvíz-tisztítási beruházásokkal foglalkozó Aquaprofit Zrt. nyerte el. A hazai pályán túlnőtt cég az utóbbi években a feltörekvő országokra kezdett koncentrálni, de Kínában egyelőre egy vegyesvállalat alapításáig jutott, Dél-Amerikában pedig képviseletet nyitott Limában. Így a társaság tavalyi árbevétele jelentősen apadt, még a 800 millió forintot sem érte el a 2009-es 1,7 milliárd forint után. A 2,5 millió forintos Balaton-felvidéki tervezési program aprópénz az Aquaprofitnak, bár a majdani beruházás becsült értéke 322 millió forintra rúg. Ebből a kiszáradó vagy leromlott élőhelyek, így például a Kornyi-tó vagy a tihanyi Külső-tó újbóli vízellátását, valamint a túlzottan elcserjésedett gyepek megtisztítását fogják megoldani.
Élőhelytanácsok
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park uniós forrásból finanszírozott élőhelyvédelmi programjának részletes...
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Manapság ritkán nyilvánul meg ilyen hosszú szövegben a volt kormányfő.
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.