Hans Neuenfels – a király
Hetven évével a doyen. 1974-ben a Trubadúrral kezdte, de pár évre rá feltűnést keltett, amikor Verdi Aidáját takarítónőnek öltöztette. 2001-ben Salzburgban A denevérrel sokkolt, a cselekményt az erősödő ausztrofasizmus világába helyezte, a darabbeli estélyen stricik és prostik voltak jelen, a politikai bacchanáliát a drogfüggő Orlovsky herceg személyével meg is koronázta. A német rendező a berlini Deutsche Operben az Idomeneóval keltett botrányt, Krisztus, Buddha, Poszeidón és Mohamed levágott fejét tette egy székre, tavaly Bayreuthban „patkányok” lepték el a Lohengrin színpadát: ilyen kosztümben énekeltette az értelmezésében operai patkányokra utaló kórust.
Graham Vick – terminátor
Az angol rendező a Skót Operánál kezdte, aztán 1987-ben társulatot alapított, és vezette is a Birminghami Operát, 1992 és 2000 között pedig a Glyndebourne-i Opera produkcióit rendezte. Trubadúrja a Metropolitan Operában 2000-ben megbukott, mert nem segítette a librettó jobb megértését a kései középkori történet átültetése Verdi korába. Elnevezték terminátornak, amikor az idei pesarói Rossini Fesztivál Mózes Egyiptomban című produkciójában az 57 éves Vick azzal provokálta a nézőket, hogy előadás közben géppisztolyos statiszták rohangáltak a sorok között. De leginkább azért váltotta ki sokak felháborodását, mert a zsidókat mai palesztinoknak és az ószövetségi Mózest Bin Ladenre hajazó terroristának ábrázolta.
Calixto Bieito – sokkoló
Az operaszcéna botrányköve a 47 esztendős spanyol színházi rendező, akinek elképzeléseit obszcénnak, pornográfnak mondják. 2004-ben a berlini Komische Operben Mozart Szöktetés a szerájból című operájában Szelim basa háreméből XXI. századi bordélyt fabrikált, ahol Constanzát rabláncon egy ketrecben tartották fogva, Ozmin pedig zuhanyozás közben énekelte áriáját, aztán egy pohárba vizelt, és Blondét arra kényszerítette, hogy igya meg. „A világ brutális, ezt akarom bemutatni” – magyarázta. 2009-ben ugyanott Gluck Armide-ját rendezte, és pórázon tartott kutyáknak képzelt meztelen férfiakkal vette körül a címszereplőt, Stuttgartban pedig Wagner Parsifalját állította a feje tetejére, de müncheni Fideliója is elutasítást váltott ki. Több intendáns azonban a remek közönségcsalogatót látja benne, akivel „meg lehet tölteni a házat”.
Peter Konwitschny – Wagner-specialista
Hazájában, német földön háromszor tüntették ki az Év rendezője címmel a 66 esztendős művészt. Hans Konwitschny dirigens fia Ruth Berghaus asszisztenseként ismerkedett meg a rendezéssel, és a hallei évek után 1987-ben Kasselben már Bartók Kékszakállúját is színpadra vitte. Az 1990-es évektől Wagnerre szakosodott, 2000-ben mégis egy operettel kavart skandalumot, amikor a Csárdáskirálynőt a drezdai Semperoperben első világháborús lövészárokban játszatta. Egyidejűleg lett kedvenc, de kiközösített is az operaszínpadokon. 2008-tól hat évig ő a főrendező a Lipcsei Operaházban, ahol legutóbb Gluck operáit modernizálta. Grazban viszont azzal hökkentett meg mindenkit, hogy A bolygó hollandi második felvonását konditerembe helyezte, ahol a leányok rokka helyett szobabiciklit tekertek. „Nem vagyok a rendezői színház képviselője, ők ráerőszakolják ideáikat a produkcióra, a szövegbe kapaszkodnak a zene helyett, én pedig a művek gyökereihez kívánok eljutni” – szól hitvallása.
Stefan Herheim – az ifjú norvég
Negyvenegy évével a trónkövetelők vezére. Götz Friedrichnél tanulta a szakmát Hamburgban, ott diplomázott 1999-ben a Varázsfuvolával. Azóta berlini lakos, de Salzburgtól Oslóig számos operaházban letette már a névjegyét, 2008-ban a Parsifallal Bayreuthot is bevette. Zseniális újítónak mondják, a tavalyi oslói Tannhäuser nyitánya közben operatörténeti kaleidoszkópot varázsolt a színpadra, és híres operák legjellegzetesebb jeleneteit elevenítette fel pantomimszerűen. A bayreuthi Parsifalba pedig a német történelmet és a fesztivál históriáját is belefűzte. Interpretációinak kulcsa a muzikalitás, nála még a szereplők gesztusai is a zenéből táplálkoznak.
