Kilenc nap alatt kétezer adófizető több mint 50 millió forintnyi helyi adóhátralékot rótt le a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak, miután Korsós Ágnes, a helyi adóhatóság vezetője bejelentette: közzéteszik azoknak a nevét, címét és tartozásuk összegét, akik egy hétnél hosszabb ideig késlekedtek a helyi adók befizetésével (a város korábban a segéllyel visszaélőket írta ki a szégyenfalra). A nyilvánosságra hozatalra szeptember 26-án került sor, 3174 adózó együttesen 103 millió forintos helyi adótartozása szerepelt rajta. Senkit sem neveztek meg, aki fizetéskönnyítési kérelmet nyújtott be, sőt aki menet közben kér ilyet, azt leveszik (ezzel eddig 30-an éltek).
Hódmezővásárhelyi adóslista
Kilenc nap alatt kétezer adófizető több mint 50 millió forintnyi helyi adóhátralékot rótt le a hódmezővásárhelyi...
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.