Nyugodtnak, csendesnek és a kompromisszumok emberének tartják Jean-Pierre Belt, aki Franciaországban kevéssé ismert politikusból a szenátus nagy figyelemmel övezett vezetőjévé vált. A részleges felsőházi választások eredményeképpen az Ötödik Köztársaság 1958 óta íródó történetében először kerültek ugyanis többségbe a szocialisták. Így már nem is számított, hogy a szenátus elnökéről tartott szavazáson az ellentábort még meg is osztotta a két jobboldali jelölt. Az 58 éves politikus pozíciója nem jelentéktelen – és hét hónappal az elnökválasztás előtt a jobboldal kudarca ezért nem kicsi –, mert a francia alkotmány értelmében rangban közvetlenül az államfőt követi. Vagyis az elnök akadályoztatása esetén átveszi annak jogköreit. Az utóbbi fél évszázadban ez már kétszer is előfordult: 1969-ben Charles de Gaulle lemondásakor, majd 1974-ben Georges Pompidou halálakor. A politikai pályafutása csúcsára ért Bel megnyugtatta a kormányoldalt, hogy nem akarja a testületet kerékkötővé tenni, konstruktív javaslatokkal szeretné a vitákat a megoldás irányába terelni.
Nem véletlen, hogy az öltözködésére sokat adó, a francia sajtóban megjelenése okán Kevin Spacey amerikai filmszínészhez hasonlított politikusról a közvélemény alig tud valamit. A Pireneusok déli részén, a tízezres Lavaur városában született, és csak kissé későn, 32 éves korában adta a fejét politikai pályára. Neveltetéséből fakadóan kétség sem férhetett baloldali elkötelezettségéhez: apja keményvonalas kommunista volt, aki a második világháború idején két testvérével együtt részt vett a fegyveres ellenállásban. Belt a meggyőződése vezette abban is, hogy a hatvanas-hetvenes években a Pireneusok túloldalán, a szomszédos Spanyolországban Franco diktatúrájával szembeszállókkal vállalt szolidaritást: csempészett számukra, fogadta és segítette a menekülteket. Trockistának vallotta magát, és egy idő után ideológiai nézeteltérése támadt apjával, aki viszont nem tudott túllépni a sztálinizmuson.
Bel a Toulouse-i Egyetemen jogi diplomát szerzett, majd tanárként az alma materében maradt, a hetvenes évek vége felé viszont idegenforgalmi vállalkozásba kezdett. Később a szülővárosához közeli, 90 lakosú Mijanes községben haltenyésztéssel foglalkozott, ott ismerte meg első feleségét is. 1983-ban a falu polgármesterévé választották – még abban az évben belépett a szocialista pártba –, a posztot két éven át töltötte be. Az előrelépésben apósa segítette, aki szintén szocialista színekben a dél-pireneusi Ariege megye gyűlésének elnöke volt, ahová 1986-ban a vejét is beválasztatta. A Francois Mitterrand államfő táborához tartozó após közbenjárására Bel a párt ranglétráján is szépen emelkedett, ám pályafutásának igazi lendületet a nyolcvanas évek végén Lionel Jospinnel való találkozása adott. A pártfőtitkári és több miniszteri posztot is betöltő Jospin maga mellé vette, és bevezette az országos politikába.
A párton belül számos stratégiai poszt betöltése után Belt 1998-ban Ariege megye szenátorává választották. Azóta sikerrel újrázott, és 2004 óta a szocialisták frakcióját is vezeti. Társai elégedettek a munkájával, azt állítják róla, hogy nem erőlteti akaratát másokra, vagy ahogy egy szocialista szenátor fogalmazott: engedi levegőhöz jutni a frakciót. A legkeményebb kritikát eddig Martin Aubry pártfőtitkártól kapta, aki nyilvánosan megalkuvónak nevezte a rivális Francois Hollande-ot támogató politikust. A történelmet és a filmeket kedvelő, a rögbit és a futballt szerető – utóbbiban a Barcelona csapatának szurkoló – Belnek két lánya van az első feleségétől. Imádja a latin zenét, talán ennek is tulajdonítható, hogy 2009-ben egy kubai származású nőt vett feleségül, akitől újabb lánya született.
