A 2010 nyarán meghirdetett pénzügyi függetlenségi harc első éve az erős függőség jegyében telt el. Ez már január közepén kiderült – ha nem is honi fórumokon. Orbán Viktor miniszterelnök a Dow Jones hírügynökségnek és a The Wall Street Journal című amerikai napilapnak adott interjúban vázolta fel a költségvetést stabilizáló politikát, amit a nemzetközi befektetői környezet már régen sürgetett: a kormány nyugdíjra csak annyit költ, amennyi a járulékbevétele, csökkenti a munkanélküliek „nagyvonalú és hosszan tartó” támogatását, a gyógyszerek szubvencióját, megreformálja a költséges közlekedési rendszert. Egyúttal számszerű adósságcsökkentő menetrendet vázolt fel: a GDP-arányos tartozás az akkori, 80 százalék körüli mértékről 73-74 százalékra csökken – alapvetően a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott vagyon és az IMF-től lehívott, fel nem használt kölcsön visszafizetése révén.
A fentiek jegyében márciusban ismertetett Széll Kálmán-terv valósággal elkábította a befektetőket, az euró árfolyama négy hónapig 270 forint alatt volt. Ebben közrejátszott, hogy a terv angol nyelvű változata méltatta a megelőző két év költségvetési kiigazítását is, a 2009-es 398 milliárd forintos, a 2010-es 957 milliárdos és a 2011-es 1024 milliárdos korrekciót egységes folyamatként tüntetve fel az újabbakkal. Ezek folyományaként ugyanis 2012-re 550 milliárdos, majd az azt követő két évben 902-902 milliárdos egyensúlyjavító csomagot állított össze, a megszorításokat kiterjesztve az ingyenes egyetemi férőhelyek radikális csökkentésére, a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatára és az önkormányzati rendszerben előirányzott spórolásra. A konvergenciaprogram tovább szigorított: az Európai Bizottságnak áprilisban benyújtott dokumentumból derült ki egyebek mellett, hogy a közszférában fennmarad a bérstop, és nem nőnek a szociális, családi támogatások sem. A teljes csomagról a kormányfő az Országgyűlésben egyszer sem számolt be, kormánya tagjai legfeljebb egyes részterületek kiadáscsökkentő intézkedéseit indokolgatták.
A megszorítások második körét az kényszerítette ki, hogy egyre inkább nyilvánvalóvá vált: a 2011-es költségvetés hiányát csak a pénzügyi és ágazati különadók (340 milliárd forint), illetve a magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részének (530 milliárd forint) elköltése viszi le a GDP 3 százalékára, nélkülük a deficit meghaladná a 6 százalékot. Érlelődött a felismerés, hogy ezt 2012-ben nem lesz könnyű 2,5 százalékra leszorítani. A helyzetet bonyolította, hogy az uniós szabályok szerint a konfiskált magán-nyugdíjpénztári vagyont az idén teljes egészében el kell könyvelni költségvetési bevételként. Ebből adódóan az államháztartás közvetlen bevételeket-kiadásokat tartalmazó pénzforgalmi és uniós elszámolású mérlege soha korábban nem tapasztalt mértékben elvált egymástól. Az utóbbi 4 százalék körüli többletet mutatna, ám ennek terhére a kormány a konvergenciaprogramban ígéretet tett a MÁV és a BKV adósságainak átvállalására is a GDP 2 százaléka erejéig (amit aztán csak részben tartott be). A nemzetközi szakmai közvélemény egyre többet foglalkozott azzal, hogy a magyar államháztartás egyszeri tételek nélkül számított szaldója fenntarthatatlanul nagy hiányt mutat. Ez azzal vált kritikussá, hogy a 3 százalékosra tervezett gazdasági növekedésnek jó, ha a fele összejön, jövőre pedig stagnálásközeli állapot várható. Az adócsökkentések nem élénkítették a gazdaságot, az euróövezet válságával pedig a magyar kivitel fő piacait érte csapás. Általános nemzetközi rosszallást váltott ki az is, hogy a devizahitelek fix árfolyamú végtörlesztésére vonatkozó törvény visszamenőlegesen is beavatkozott a szerződésekbe, sok százmilliárdos veszteséget okozva a pénzintézeteknek. Ráadásul a kormány elmulasztotta az érdemi egyeztetést az Európai Központi Bankkal, holott ezt az uniós jogszabályok kötelezővé teszik.
Befektetői-elemzői-hitelminősítői körökben ismét úrrá lett a bizalmatlanság a sajátos eszközöket alkalmazó magyar gazdaságpolitika iránt. Ennek következtében a forint árfolyama az őszi hónapokban folyamatosan zuhant – a feltörekvő országok valutái közül a leggyengébben szerepelt a magyar fizetőeszköz –, az államadósság kockázati felára a 2008-as negatív csúcsot döntögette, egy-egy esetben sikertelen volt a tervezett állampapír-kibocsátás is. Mivel az államadósság fele devizában van, a forint gyengülése következtében a GDP-arányos mutató ismét átlépte a 80 százalékos küszöböt, pedig a bruttó adósságot a kormány a magán-nyugdíjpénztári vagyonból csaknem 1400 milliárd forinttal csökkentette.
Ezzel a függetlenségi harc sorsa is eldőlt: a kormány ismét a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Bizottsághoz fordult segítségért úgynevezett elővigyázatossági hitelkeret reményében (amit csak akkor venne igénybe, ha az államadósság pénzpiaci finanszírozása lehetetlenné válik). Csakhogy az IMF-ből kiszivárgott hírek szerint az ellenajánlat feltehetőleg nem erről, hanem valamelyik készenlétihitel-típusról szól majd, és Brüsszel sem enged fiskális lazítást. Márpedig a 2010-es különutas megoldásokat az EU és az IMF egyaránt annak tekinti.
