HVG, 2011. december 24.
Külföldre hurcolt gyermekek felcím alatt közölt cikkük igen fontos témát tárgyal – véleményem szerint egyoldalúan. Az írásukban megszólaltatott ügyvéd „2005 óta nem hallott olyan ügyről, amelyben nem az anya ellen döntöttek volna”. Nos, én szeretném az olvasókat tájékoztatni egy éppen ellenkező előjelű extrém esetről, ami velem történt meg. Bár exnejem és én magam is magyar állampolgárok vagyunk, már évek óta az USA-ban éltem, amikor ott 1998-ban megismerkedtünk. 2001-ben ugyanott kötött házasságunk nem volt szerelmi alapú, de két szép gyerekünk született 2002-ben és 2005-ben, mindkettő az USA-ban. Exnejemmel a kapcsolatunk sosem volt igazán jó, de a gyerekek születése után tovább romlott és 2006-ban az USA-ban beadtam a váló- és a gyerekek elhelyezésére irányuló keresetet, az ő kifejezett kérésére, unszolására. Az USA-ban zajló bontóper idején, épp amikor az egyezkedés folyt, exnejem a gyerekeket az általam vásárolt repülőjegy megváltoztatásával, a félrevezetésemmel és a beleegyezésem nélkül Magyarországra vitte.
Annak ellenére tehát, hogy az USA-ban születtek, hiszen ott volt gyerekszobájuk, ott éltek családi közösségben, ott kaptak rendszeres orvosi ellátást (például védőoltásokat), a hágai egyezményen alapuló kérelmemet a Pesti Központi Kerületi Bíróság fiatal bírónője elutasította, éspedig azon az alapon, hogy szerinte a gyerekek ténylegesen Magyarországon éltek. Ezt én természetesen megfellebbeztem. A fellebbviteli bíróság a fellebbezésemet részben elfogadta (egyetértett azzal, hogy a gyerekek nem éltek Magyarországon), a döntést azonban helybenhagyta. Az új indoklás szerint én beleegyeztem gyerekeim elvitelébe. Ehhez olyan e-mailt húztak elő, amiben én – még a 2006. nyári válóper előtt –, exnejem unszolására, abba egyeztem bele, hogy elváljunk. A gyerekek azóta is Magyarországon élnek, az USA-ba azóta se engedi ki őket az anyjuk. Eleinte még a láthatásukat is megtagadta. Ma már bíróságilag jóváhagyott megegyezés szerint láthatom őket, természetesen csak akkor, ha Magyarországra utazom, átlagosan évi 4-5 alkalommal. Szerencsére anyagilag ezeket az utakat meg tudom engedni magamnak, mert ha nem így volna, még ennyit se láthatnám a gyerekeimet, aminek a lehetősége a magyar bíróságokat láthatóan cseppet se zavarja. Véleményem szerint az én esetem a magyar bíróságoknak az 1980-as hágai egyezményhez való hozzáállásáról merőben más képet fest, mint a cikk. A budapesti ítéletnek köszönhetően amerikai születésű, amerikai állampolgárságú gyerekeim, amerikai otthonukból kiszakadva, Amerikában élő apjuktól elszakítva élnek évek óta.
MARI ZOLTÁN
ADJUNKTUS, JOHNS HOPKINS EGYETEM (BALTIMORE – USA)
