Bűnvádi eljárás indulhat a legnagyobb brit és egyben az első számú európai bank, a HSBC ellen illegális pénzügyi tranzakciók miatt. A londoni pénzintézet amerikai részlegét már egy ideje vizsgálják az ottani hatóságok: az igazságügyi minisztérium, a manhattani kerületi ügyészség, a jegybank szerepét betöltő Fed, valamint a pénzügyminisztérium a HSBC gyanúsnak vélt, részben Iránhoz, illetve más, amerikai szankciók által sújtott államokhoz köthető ügyleteit tekinti át. Az USA-ban tevékenykedő pénzintézeteknek, pénzügyi csoportoknak ugyanis tiltott ezekkel az országokkal bármiféle üzleti tevékenységet folytatni. A HSBC most ismerte el először, hogy a vizsgálatok akár bírósági eljárás megindításához is vezethetnek, és erről új részletekkel is szolgált az amerikai értékpapír-piaci felügyeletnek (SEC) benyújtott tavalyi éves jelentésében. A Reuters múlt hónapban adott hírt arról, hogy szenátusi bizottság is kutakodik a HSBC után, mégpedig pénzmosási ügyben. A világszerte 89 millió ügyféllel rendelkező, 85 országban jelen lévő bank, a tavalyi évét 17,2 milliárd dolláros nyereséggel zárta.
Vizsgálják a HSBC-t
Bűnvádi eljárás indulhat a legnagyobb brit és egyben az első számú európai bank, a HSBC ellen illegális pénzügyi...