A fényképezés történetének meghatározó jelentőségű időszaka volt az 1889–1929 közötti négy évtized, amikor a fotográfia elkezdte magát művészeti ágnak tekinteni. E folyamat a piktorializmus, a „festői fényképezés” térnyerésével indult. A valóság pontos tükrözésének szándékát felváltotta a törekvés a látottak művészi megragadására. A túlzott közeledés a festészethez egyszerre volt érdeme és hátránya ennek az irányzatnak. Például a női test értelmezése kizárólag a szépség szinonimájaként vagy a szociografikus érzékenység hiánya. Az 1910-es, 1920-as évektől aztán megkezdődött a fotóművészet saját formanyelvének kialakulása; a tárlat tematikájának egyediségét éppen az adja, hogy erre a váltásra, azaz a piktorializmus és a modernizmus közötti átmenetre koncentrál. A gazdag nemzetközi kontextusban bemutatott magyar művek pedig meggyőzően igazolják, hogy a hazai fotográfia már abban az időszakban is a világ élvonalába tartozott. A tárlatot a Magyar Fotográfiai Múzeumból és számos rangos külföldi gyűjteményből kölcsönzött 200 mű mellett korabeli fényképezőgépek kollekciója gazdagítja.
Szépművészeti Múzeum, július 1-jéig
