Az adórendszerből hiányzik még egy lényeges elem, a luxuscikkekre kivetendő általános forgalmi adó – jelentette ki szokásos rádióinterjújában Orbán Viktor miniszterelnök, hozzátéve, hogy utasította Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, vizsgálja meg egyes termékeknél a 30-35 százalékos áfa bevezetésének lehetőségét. 35 százalékos áfával 2011-ben már próbálkozott Matolcsy György, a tárca akkori vezetője, de elképzelését ellenezte az Európai Unió (EU). Az uniós direktíva három áfakulcs alkalmazását engedi meg, Magyarországon a normál 27 százalékos mellett van 18 és 5 százalékos is. Az itthoni normál kulcs uniós összehasonlításban luxusnak tekinthető – a többi tagállamban ennél alacsonyabb a mérték.
Újabb áfakulcs bevezetéséhez meg kellene szerezni az Európai Bizottság támogatását, majd ezt követően az EU másik 27 tagállamának egyetértését is. Ennek csekély a valószínűsége, ráadásul az ilyen megegyezés éveket venne igénybe. Nehézséget okoz az is, hogy az általánostól eltérő kulcs alkalmazása csak homogén termék- és szolgáltatáscsoportra megengedett, vagyis nincs eltérítési lehetőség például származási hely vagy érték szerint. A kétségesen megvalósítható luxusáfa költségvetési bevételeket növelő hatása is kérdéses, hiszen könnyen lehetséges, hogy nagyobb értékű termékeket más uniós tagállamból szereznének be az emberek. Közvetlenül vagy áttételesen mindenképpen ők viselik viszont majd az augusztus 1-jétől érvényes új terheket, illetve adóemeléseket: a kamatok után fizetendő 6 százalékos egészségügyi hozzájárulást, a cégek megnövelt távközlési adóját, az átutalásoknál másfélszeresére, készpénzfelvételnél a duplájára emelt tranzakciós illetéket.