Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az ENSZ 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrendjében 17 célt foglalt össze: a világszervezet előírásait idővel minden országnak, ezen belül pedig az ipar szereplőinek is be kell tartani. Lássunk egy olyan IT-céget, ami nemcsak betartja, de túl is teljesíti saját vállalásait, sőt, a fenntarthatóbb jövő élérése érdekében felhasználóit is együttműködésre hívja.
A világszervezet stratégiai céljai között prioritásnak kell tekinteni a termelési, elosztási és fogyasztási minták fenntartható pályára állítását, az éghajlatváltozás kezelését, valamint az óceánok, az ökoszisztémák és a biodiverzitás védelmére irányuló határozott fellépést, hiszen egyre inkább a veszélyeztetjük a Föld természetes rendszereit, amelyek lehetővé teszik az életet. Fokozni kell a szegénység, a társadalmi kirekesztés, az egyenlőtlenség és a nemek közötti szakadék elleni küzdelmet, garantálni kell a gyarapodást és a jóllétet, biztosítani a társadalmi és politikai stabilitást.
Az egyes gazdasági és piaci szereplők fenntarthatósági stratégiái különböző ciklusokra oszthatók: ezekben fogalmazzák meg az adott időszakra vonatkozó vállalásaikat, melyek teljesülését rendszerint külső, független szervezetek vagy cégek ellenőriznek. Egyre több olyan vállalat létezik, amely tevőlegesen is bevonja felhasználót és vásárlóit a saját fenntarthatósági célkitűzéseinek megvalósításába, legyen szó fenntarthatóbb termékek megvásárlásáról vagy egy-egy fenntarthatósághoz kapcsolódó szolgáltatásról. Így tesz a Lenovo is, amely figyelemreméltó eredményeket ért el a számtalan nagy világcég közül a környezet védelme érdekében tett vállalásait nézve, sőt, egyetlen IT-cégként szerepel a világ 100 legfenntarthatóbb vállalata között.
A Lenovo legutóbbi, fenntarthatósági vállalásokhoz kapcsolódó ciklusát 2021-ben zárta le, és a közelmúltban megjelent ESG-riportja alapján semmi szégyenkeznivalója nincs, sőt, épp ellenkezőleg. A világ egyik vezető IT-cégének az elmúlt 10 éves ciklusában minden vállalását sikerült teljesíteni, sőt, bizonyos területeken túl is teljesítették az előzetesen meghatározott célokat.
Ez az öt legfontosabb terület – meggyőző számok és eredmények
A különböző cégek esetében a szektoriális különbségek miatt lehetnek ugyan eltérések az egyes főbb fókuszterületek között, de például az energiafelhasználás vagy épp a logisztika fentarthatósági kérdései szinte minden területet érintenek. A Lenovo a fenntartható csomagolások terén hatalmas lépést tett az elmúlt években: 2008 óta 3100 tonnával csökkentették a felhasznált anyagok súlyát. A bambusz alapú csomagolóanyagaik környezetbarát forrásból származnak, sokkal könnyebbek, mint a korábban használt anyagok, így lehetővé teszik azt, hogy egységnyi szállítókapacitás során sokkal több terméket tudjanak elküldeni: Emellett egyes termékeiknél – például a Think-sorozat gépeinél – önzáró dobozokat alkalmaznak: ennek köszönhetően az utóbbi időben egy, az Egyenlítő hosszúságával megegyező ragasztószalag-mennyiséget váltottak ki. Ezen kívül a szállítás során is a fenntarthatóságot tartják szem előtt: a különböző lehetőségek közül a legkörnyezetbarátabb, tengeri szállítást helyezik előtérbe.
Az energiahatékonyság ugyancsak kulcskérdés a fenntarthatósági vállalásokkal kapcsolatban: az elmúlt 17 évben a kínai IT-vállalat folyamatosan csökkentette az energiafelhasználását, sőt, az elmúlt időszakban felhasznált mennyiséget 2030-ra újabb 25%-kal szeretné csökkenteni. Stratégiájukra jó példa a Magyarországon felépített üllői gyár is, ahol saját napelempark biztosítja az üzem áramellátását. A jelenleg 500 megaWatt teljesítményen működő napelemrendszer egy kisebb falu energiaszükségletének megfelelő áramot képes előállítani, de az elkövetkezendő évben ugyanilyen teljesítményen működő bővítést terveznek a gyárban. Globális szinten 2025-re vállalt céljuk az, hogy a felhasznált elektromos áram 90%-ban megújuló forrásból érkezzen, ugyanakkor az energiahatékonyság nemcsak a gyártás során, de a legyártott termékek esetében is kulcsfontosságú. A cég 2030-ra további 30%-kal kívánja csökkenteni laptopjainak energiafelhasználását.
Az egyes termékek előállításához felhasznált anyagok reciklálása szintén kulcsfontosságú pontja nemcsak az ENSZ, de a Lenovo vállalásainak is. Az újrahasznosított anyagok használata szintén prioritás a cég saját ESG-stratégiájában: nemcsak saját felhasználóiktól vásárolják vissza a már nem használt termékeket, de a piacról is felvásárolják a feleslegessé vált alkatrészeket. A cél a jelenleg 66 termékre kiterjedő felhasználáson túl a teljes portfólióra kiterjeszteni az újrahasznosított anyagok használatát.
A körforgásos gazdaság szemléletnek köszönhetően 2005 óta megközelítőleg 258 ezer tonna alkatrészt hasznosítottak újra a gyártás során. A már korábban említett visszavásárlási akció keretében régi eszközöket, akkumulátorokat és csomagolóanyagokat vesznek vissza, ezeket pedig teljes egészében újrafelhasználják a gyártás során.
Céljaik a társadalmi vonatkozások terén is teljesültek, hiszen termékeik 75%-a inkluzív dizájnt kap a közeljövőben, ami azt jelenti, hogy a gépek mindenki számára használhatók, legyen szó bármilyen testi fogyatékosságról vagy akadályozottságról. Ezentúl alapítványuk is kiveszi a részét a társadalmi felelőségvállalásból, hiszen a szervezet 2025-ra már 5 millió embert támogat közvetlenül.
Mit tehet mindezért a felhasználó maga?
Habár manapság már számtalan karbonlábnyom-mérő alkalmazás elérhető, a hétköznapokban mégis nehéz pontosan nyomon követni, hogy pontosan mennyi is az annyi. Vásárlóként sokak számára egyre fontosabb az, hogy a felhasznált „krediteket” valahogyan visszaadják. A Lenovo új szolgáltatása ezt hivatott elősegíteni: karbonsemlegesítési programjával a szén-dioxid kibocsájtás ellentételezését teszi lehetővé egy zöldebb jövő érdekében. Hogy is néz ki ez a gyakorlatban?
A CO2 Offset Service programban a Lenovo-felhasználóknak - a vállalati ügyfeleknek a Think, a lakossági ügyfeleknek a Yoga és a Legion modellek esetében - lehetőségük van CO2-semlegesítési szolgáltatással megvenni új készüléküket: a cég kiszámította az egyes eszközökkel összefüggő karbonkibocsátást az adott gép legfeljebb 5 éves átlagos élettartama alatt, figyelembe véve a gyártását, szállítását és használatát is. A szolgáltatás így az ilyen kibocsátások semlegesítése akár a hardverkonfiguráció részének is tekinthető. Ezzel tulajdonképpen a karbonköltés ellensúlyozható: az új eszközt bárki úgy tudja használni, hogy közben a környezetvédelemmel és a fenntarthatósággal kapcsolatos céljait sem kell feladnia. A becslés pontosan lebontva kalkulálja a költséget, amelyről a cég tanúsítványt állít ki, a nagyvállalatok, akik a tanúsítványt kapják, pedig követni tudják, hogy milyen ENSZ fenntarthatósági programba „forgatják vissza” az összeget, legyen szó például szél, víz vagy más, megújuló energiaforrásokat felhasználó erőművek megépítéséról vagy épp biomassza felhasználásról.
A tartalom a Lenovo támogatásával, a HVG BrandLab produkciójában készült. A cikk létrehozásában a HVG hetilap és a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.