Egy válság kellős közepén indított sikeres vállalkozást a magyar szörfbajnok
Mint ahogy a szörfdeszkán az első alkalommal, kezdő vállalkozóként is nehéz talpon maradni. Ám egy valódi küldetéstudattal rendelkező hullámlovas akkor is újra és újra felkapaszkodik a deszkára, ha hullámok összecsapnak a feje fölött. Varga Gáborral, a Surf Core alapítójával, nem mellesleg huszonötszörös magyar szörfbajnokkal beszélgettünk az indulásról, az útkeresésről, szenvedélyről és sikerekről.
2003-ban kezdtél neki a versenyzésnek, legalábbis ekkor kerültél át a felnőtt kategóriába. Akkor már sejtetted, hogy ez fogja kitölteni az életed akár sportkarrier, akár egy életre szóló vállalkozás formájában?
Világéletemben sportoltam, jégkorongoztam, atletizáltam, birkóztam, síeltem, tehát nekem önmagában a versenyzés és a versenyszellem, mint személyiségjegy, rendkívül meghatározó mind a mai napig. Amikor Budapestre kerültem gimnáziumba, akkor építkeztek a szüleim Velencén. Nem sokkal azután, hogy odaköltöztünk, az egyik ismerősünk megkért, hogy az egyik ősrégi szörfdeszkáját hadd tárolja nálunk, a tárolásért cserébe pedig megengedte, hogy levigyük a vízre. Nagy nehezen összeraktuk — persze épp semennyi szél nem volt —, de mégis, ahogy ott bohóckodtuk vele, villámcsapásként ért a felismerés, hogy ez az a sport, amivel nekem dolgom lesz.
Végül lett is, mert 2005-ben a Pekingi olimpiai válogatott keret tagja lettem. Közben a BME-n végeztem a műszaki menedzser szakot, de annak érdekében, hogy egész évben készülhessek, pályáztam egy egyetemi ösztöndíjra Sydney-be. Az ott töltött bő egy év a tréningeken felül számtalan új tapasztalást hozott — rengeteget versenyeztem, szörfboltban dolgoztam, ausztrál utánpótlást neveltem, gyerektáborokat csináltam. Így aztán sok, nemzetközi márka- és cégtulajdonossal fújt össze a szél, amiből sikerült némi kapcsolati tőkét kovácsolni. Összességében, ebben az időszakban rakódtak le bennem a pályám alapkövei.
A következő, fordulatokkal teli év 2008 volt. Abba kellett hagynod az olimpiára való felkészülést, majd beindítottad a Surf Core-t, méghozzá a válság kellős közepén. Mesélnél erről az időszakról?
Több év kutatás, szervezkedés után be kellett látnom, hogy hiába vannak kimagasló eredményeim, ha nem áll mögöttem egy stabil szponzor, nem tudom folytatni az olimpiára való felkészülést. Ekkorra már minden pénzemet szörfözésre fordítottam, még a diákhitelemet is az utolsó fillérig. A szüleim ugyan segítettek egy ideig, de a szponzoráció csak nem jött össze, ezért úgy döntöttem, nem terhelem tovább a családi kasszát. Ehelyett hazajöttem, és belevágtam egy Magyarországon addig ismeretlen szörfmárka forgalmazásába. Majd, amikor a szövetség máig érthetetlen, mondvacsinált okból megvált tőlem, felfújtam magam, és elhatároztam, hogy ezután már csak a saját utamat fogom járni, mind sportolóként, mind vállalkozóként.
És folytatódott is a sikeres versenyzés, jöttek az eredmények a sport többi ágazatában is, illetve elindítottam a saját iskolámat és kölcsönzőmet, elsőként a Velencei-tó partján. Először kiröhögtek, hogy ez ott nem fog menni, mert hát az nem a Balaton stb. Ahhoz képest ma már három másik szörfiskola is üzemel a Velencei-tónál, mi meg itt vagyunk lassan 17 éve. Ezalatt 12–13 ezer embert tanítottunk meg, kit az alapokra, kit magasabb szinten, de szörfoktatók generációi is felnőttek már a kezem alatt. Mondhatni, a magyar szörfös társadalom egy szemmel látható részét mi tanítottuk meg szörfözni, vagy általunk kezdett bele.
Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a vállalkozásod beindítását követő kezdeti időszakban?
Nem volt egyszerű, sorozatos buktatók, nehézségek kísérték végig ezt az utat. Az anyagi megpróbáltatások természetesen nem csak a versenyzés világában voltak jelen, hanem az iskola és kölcsönző indulását követő pár évben is. Volt olyan időszak, amikor gyakorlatilag hétről hétre éltünk a feleségemmel, Alexszel. Volt, hogy az utolsó ötezer forintunkat tankoltuk az autóba, és nem tudtuk, mi lesz másnap. Végül eladtam már a versenyfelszerelésemet is a túlélés érdekében, amikor az üzlet egyszer csak elkezdett beindulni. Egyre többen jöttek szörfözni hozzám, és egymagam többé már nem voltam elég a tanításhoz.
Éreztük, hogy ez most egy olyan pont, ahol – ha úgy döntünk, hogy tovább lépünk, – az egész életünket újra kell tervezni. Szerencsére Alex végig mellettem állt, neki hatalmas szerepe van abban, hogy végül elindultunk ezen az úton, és a Surf Core sikeresen szintet tudott lépni. Elkezdtem tehát oktatókat keresni magam mellé, viszont ahhoz, hogy az általam képviselt színvonalat tartani tudjam, először őket is be kellett tanítanom. Emlékszem, minden nap ki kellett találnom, hogy most éppen a szörfoktatásból, a pénzkeresésből, az alvásból vagy az alkalmazottak betanításából hasítsam ki az időt, hiszen egy bizonyos pont után képtelenség volt mindenhol jelen lenni.
Valaha eszedbe jutott, hogy talán nem ez a jó út, és hogy jobb lenne feladni?
Azt nem gondoltam soha teljes meggyőződéssel, hogy nem érdemes folytatni, de ha egy, a sport és a vállalkozás világát egyaránt átfogó tanulságot meg kéne fogalmazni, akkor azt a jól ismert Rocky klasszikussal tudnám fémjelezni: „Nem az számít, hogy mekkorát ütsz, hanem az, hogy mennyi ütést állsz ki.” De az idézgetésen túl, komolyan azt gondolom, ha valaki nagyot akar nyerni, meg kell tanulnia veszíteni. Na most az én életem gyakorlatilag erről szól. A feleségemmel sosem az volt a célunk, hogy bármi áron meggazdagodjunk. Számunkra a múltamból eredően is szívügy volt, hogy megtanítsuk a magyarokat szörfözni. Számtalan lehetőségünk lett volna külföldön megcsinálni a szerencsénket, és hogyha Spanyolországban vagy mondjuk Görögországban történik ugyanez, sokszor ennyit kerestünk volna.
Azt többször említetted, hogy a feleséged, Ferenczi Alex is végigkísért ezen a nehézségekkel teli, kezdeti időszakon. Ő milyen szerepet vállalt a szörfiskola, a kölcsönző, majd a 2023-ban megnyílt fagyizó és jégpálya megálmodásában és létrehozásában?
Hogyha a teljes képet nézzük, akkor nálunk ez fifti–fifti dolog. Olyan egymást kiegészítő képességeink vannak, melyeket összerakva egy elképesztő jó csapatot alkotunk. Ő az adminisztráció, a kommunikáció, a dizájn és stratégiai kérdésekben kitűnő meglátásokkal bír. Én az egyetemen fizikát, gazdaságtant, cégvezetést tanultam, ugyanakkor olyan mértékben változott a világ, és olyan mennyiségű információ feldolgozására lenne szükség, hogy csupán a racionalitásra hagyatkozni, azt mondanám, irracionális. De ha már itt tartunk mi ketten karöltve is csináltunk ám irracionális dolgokat…
Szóval olyan is előfordul, hogy érzelmi döntéseket hozol a vállalkozás működtetése során?
Nem. Ez nagyon fontos, hogy az érzelmi döntést és az intuíciót ketté válasszuk. Inkább úgy mondanám, hogy a szíveddel gondolkozol és az eszeddel érzel. De amellett, hogy nem „hangulatemberkedésről” vagy szeszélyekről van szó, a közös intuícióink is néha arra késztetnek, hogy huszonegyre húzzunk lapot.
Például 2023 februárjában még nem tudtuk, hogy hogyan kell fagyit készíteni, ehhez képest április 29-én mégis megnyitottuk az Elixír Fagyizót közvetlenül a Surf Core bázis szomszédságában, ahol ugye mi csináljuk a fagyit. Egy kézműves fagylaltot, minőségi kávét és frissítőket kínáló, hangulatos helyet és közösségi teret szerettünk volna létrehozni a Velencei-tó partján, ahova betérhetnek az Agárdon áthaladó bringások, a szabadstrandon fürdőzők, illetve a nálunk szörfözők is. Ehhez persze megint teljesen át kellett szervezni az egész éltünket, hiszen közben született két kisgyermekünk is, illetve ki kellett magam venni a kölcsönző és a szörfiskola operatív vezetéséből is egy kis időre, míg felépítettem – néhány esetben szó szerint, fizikai értelemben is – az új üzletet. Viszont megérte a fáradozást, hiszen már az első szezonban a legoptimistább becsléseink többszörösét adtuk el a fagyinkból.
Ezen a ponton aztán ugye az lett volna reális, hogy végre kipihenjük magunkat, ehhez képest mi – azóta se tudjuk megmagyarázni, miért, – azon kezdtünk el gondolkozni, hogyan tudnánk mind a négy évszakra valami elfoglaltságot nyújtani a környék lakóinak. És akkor jött egy lehetőség: jégpályát és eszközöket tudtunk bérelni, így megnyitottuk az Agárdi Jég Partot is.
Akkor lehet mondani, hogy ez is olyasféle intuitív döntés volt, mint amiről az előzőekben beszéltünk?
Abszolút, és mint ilyennek, tapasztalatom szerint csak hosszú távon fogjuk látni a valódi értékét, azt, hogy valóban megérte-e az az iszonyatos mennyiségű munka, amit beletettünk. Mindenesetre nagyon jó volt látni a kisgyerekes szülőket, fiatalokat és időseket hatalmas mosollyal felhúzni a korcsolyát, hiszen már egy jó pár éve nem volt – vagy legalább is nem huzamosabb ideig – a Velencei-tavon jég. Egyébként nagyon-nagyon sok ötletünk van még, amiket szeretnénk megvalósítani, de most éppen azzal vagyunk elfoglalva, hogyan fogjuk vissza magunkat, és ezúttal valóban allokáljunk időt a minőségi pihenésre.
Hogyha már az utánpótlás nevelés meg az edzés ennyire fontos és kiemelt szerepet játszott a Surf Core életében, mit üzennél a felnövekvő, illetve kezdő vállalkozóknak, akik most készülnek meghozni egy hasonló döntést, mint te anno 2008-ban?
Szögezzük le, hogy akkor teljesen más volt meghozni ezt a döntést, mint most. Azt veszem észre, hogy azt a fajta teherbírást és kitartást, amit egyébként egy számodra fontos ügyhöz kötődő szenvedély eredményez, ennek a generációnak feladata visszaszerezni vagy egyáltalán megszerezni, mert nagyon sok olyan pénzkereseti lehetőséggel kecsegtet a mai világ, amivel, ha őszintén megvizsgáljuk, valós értéket nem teremtünk.
Én azt tudnám nekik tanácsolni, hogy igenis válasszák a nehezebbik utat, mert az ad nekik majd olyan képességet, tapasztalatot, tudást, ami biztosítja azt a kiválóságot, amire szükség lesz egy sikeres vállalkozáshoz az elkövetkezendő évtizedekben. Ezen kívül arra bátorítanám őket, hogy próbáljanak meg az itthon általánosságban jellemző, rövidtávú célokat szem előtt tartó üzleti mentalitástól elkülönbözni, és ehelyett minél hosszabb távon gondolkodni, tervezni.
Olyan döntéseket hozzanak és olyan víziójuk legyen, ami egy–két–három év múlva fogja majd meghozni a gyümölcsét, mert úgy gondolom, az fenntartható. Persze az is fontos, hogy minden nap biztosítsuk a túlélést, és legyen egy kis muníciónk, holnap, holnapután is, de mindig évekre előre, holisztikusan tervezzenek.
Az idén két, külsejében is új Suzuki modell színesíti a kínálatot és a hazai utakat: az ikonikus városi kisautó, a Swift legújabb generációja, mely a fiatalok körében is egyre népszerűbb, illetve a megújult Vitara, mely a családok kedvelt modellje. Mindemellett az S-CROSS is fejlődött, a modell a biztonsági funkciók tekintetében újult meg.
Nyitókép: Bielik István
Az oldalon elhelyezett tartalom a Magyar Suzuki Zrt. megbízásából a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap nem vett részt.
