szerző:
MTI

Újabb dél-koreai autóipari beszállító telepedett meg Csehországban, hogy kipufogókkal lássa el az észak-morvaországi Nosovicében lévő Hyundai gyárat, illetve a Kia zsolnai(Zilina) szlovákiai gyárát.

A Sejong csoport augusztus 8-án kezdte meg a gyár építését az észak-morvaországi Karviná-Nové Pole ipari parkban. A beruházás 18,5 millió euróba kerül. Az első lépcsőben 100, a teljes felfutás után 250 főt foglalkoztató üzemben a tervek szerint 2008 első felében kezdődik a gyártás, az üzem 2011-ben éri el teljes kapacitását.

A Hyundai beruházásainak értéke a cég első európai autógyárában eléri az 1,3 milliárd eurót, az észak-morvaországi autógyár a tervek szerint 2009-ben mármegkezdi a termelés, de a bővítés utána is folytatódik. Az első évben 200 ezer, 2011-ben 300 ezer gépkocsit gyártását tervezik. 

A Kia tavaly júniusban kezdte próbaüzemét Zsolna mellett, hivatalosan év végén indították a termelést a 700 millió eurós beruházással épült üzemben. A Kia idén 150 ezer autót gyárt majd, az évi tervezett teljes kapacitást, 300 ezer járművet, 2009-re  érik el.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Orbán Balatonalmádiban értékel

Orbán Balatonalmádiban értékel

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Börtönbe küldenék a kutyáját a saját kocsijához kötő balotaszállási nőt

Hosszú Katinka: Most a legjobb úszónak lenni

Hosszú Katinka: Most a legjobb úszónak lenni

Fiatal fiút rabolt ki a villamoson, senki se vette észre

Fiatal fiút rabolt ki a villamoson, senki se vette észre

Kósa: Nincs vége a NER-nek

Kósa: Nincs vége a NER-nek

A magyar Eximbank 382 millió eurós hitelkeretet ad a Türk Tanács tagállamainak

A magyar Eximbank 382 millió eurós hitelkeretet ad a Türk Tanács tagállamainak