A hírt Etienne Lavigne, a verseny főszervezője jelentette be Párizsban, hozzátéve, hogy a viadal össztávja 9000 kilométer, míg a mért szakaszok hossza 6000 kilométer lesz, a pontos útvonalat pedig kedden hozzák nyilvánosságra. A január 3. és 18. közötti versenyen kilenc vagy tíz gyorsaságit Argentínában, négyet pedig Chilében bonyolítanak le. A viadalon résztvevő járműveket novemberben hajón szállítják át Argentínába.
Lavigne elmondta, hogy a nevezések elbírálásánál előnyben lesznek azok, akik az idei, elmaradt viadalra is jelentkeztek. "A rajt előtt nagy fieszta lesz Buenos Airesben" - mondta Lavigne, majd hozzátette: "Természetesen nem feledkezünk meg Afrikáról, bízom abban, hogy előbb vagy utóbb visszatérünk oda. Sajnos Mauritániában egyelőre semmi sem biztos. Remélem egyszer normalizálódik a helyzet."
A 2008-as verseny halasztásáról egy nappal a rajt előtt, január 4-én döntöttek; a viadal 1979 óta íródó történetében példátlan döntés azért született meg, mert nem lehetett garantálni a versenyzők és a kísérők testi épségét a nyolc mauritániai szakaszon. Az autósok között négy duó képviselte volna a magyar színeket, a motorosoknál ketten, a kamionosok mezőnyében pedig négyen.
Eldőlt: Argentínában és Chilében folytatódik a Dakar
Argentínában és Chilében rendezik meg 2009-ben a Dakar-ralit, melynek rajtja és befutója is Buenos Airesben lesz.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.