szerző:
HavariaPress

Több budapesti taxitársaságnál tartott váratlan ellenőrzést a Gazdasági Versenyhivatal csütörtökön, miután felmerült a gyanú, hogy a cégek törvénytelen kartellt alkotnak - értesült a HavariaPress.

A 6x6 Taxi, a Budapest Taxi, a Buda Taxi, a City Taxi, a Főtaxi, a Taxi-2000, a Voláncom Kft., valamint a Taxi Fuvarszervező Társaságok Szövetsége telephelyein tartott csütörtökön délelőtt váratlan és nagyszabású ellenőrzést a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a taxis vállalkozások és az általuk létrehozott érdekképviseleti szövetség ellen, mert a rendelkezésre álló adatok alapján alapos a gyanú, hogy a cégek az érdekképviseleti szövetség tevékenysége mögé rejtve, előzetesen egyeztettek és megállapodtak a főváros és környező településein 2006-2008-ban kiírt taxifuvarozási pályázatok és közbeszerzések várható nyerteséről.

Az egyeztetések és megállapodások valószínűleg a pályázat várható nyertesének kiválasztására (jellemzően a már korábban szerződéssel rendelkező pályázó érdekeinek figyelembevétele mellett), a pályázati árakra, valamint egyes pályázók pályázatoktól való távolmaradásának elérésére terjedtek ki. Az előzetes bejelentés nélküli helyszíni szemle lehetőségét a GVH számára a versenytörvény biztosítja. Azt pontosan nem tudni, a GVH hány alkalmazottja vett részt az akcióban, annyi bizonyos, hogy a hivatal csütörtökön délelőtt szinte teljesen kiürült. A versenyfelügyeleti eljárásra 6 hónapja van a hivatalnak, ezalatt kell beszerezniük a bizonyítékokat, tisztázniuk a tényállást, s megállapítania az esetleges jogsértést.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Hatvan forintért nem szállítanak beteget a taxisok

Eddig senki nem kereste meg a taxistársaságokat azzal, hogy részt vennének-e a betegszállításban, noha Dudás Zoltán, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara taxisszekciójának vezetője ennek ellenkezőjét állította; a sofőrök is háborognak, szerintük évekkel ezelőtti tarifát ajánlott fel nevükben Dudás - írja a pénteki Magyar Nemzet.

Facebook-komment miatt rúgták ki Lattmann Tamást az NKE-ről

Facebook-komment miatt rúgták ki Lattmann Tamást az NKE-ről

Érdekes adatok kerültek elő: a Windows 7 egyre népszerűbb, a Windows 10 kevésbé a játékosok között

Érdekes adatok kerültek elő: a Windows 7 egyre népszerűbb, a Windows 10 kevésbé a játékosok között

Emberek százmillióit fenyegeti az óceánok oxigénszintjének a csökkenése

Emberek százmillióit fenyegeti az óceánok oxigénszintjének a csökkenése

A világ legdrágább banánját falta be egy művész

A világ legdrágább banánját falta be egy művész

Már van Nürburgring Monopoly is

Már van Nürburgring Monopoly is

A Saxo Bank meghökkentő jóslatai közt szerepel a 375 forintos euró árfolyam

A Saxo Bank meghökkentő jóslatai közt szerepel a 375 forintos euró árfolyam