Az indoklás helybenhagyta az alsóbb fokú bíróság tavaly januári, szintén elutasító végzésében szereplő érvelést, amely szerint a baleset okozója a magyar kiadatási kérelemben foglaltakkal ellentétben nem menekült el a felelősségre vonás elől.
Ciarán Tobin, az Irish Life biztosítótársaság egyik magas rangú igazgatója, aki három évig dolgozott a cég képviseletében Magyarországon, 2000. április 9-én, Leányfalunál Volvójával előzés közben felhajtott a járdára, és elütött két kisgyereket, akik a helyszínen meghaltak. Az egyik áldozat öt-, a másik kétéves volt; utóbbi babakocsiban ült a szerencsétlenség pillanatában. Tobint 2002-ben, távollétében az eljáró magyar bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte; ezt fellebbezés után 18 hónapra csökkentették.
Ciarán Tobin 2000. november 30-án, kiküldetése lejártával távozott Magyarországról. A kiadatás ügyében tavaly meghozott első fokú ír végzés szerint nem "elmenekült" onnan, mert a menekülés akkor valósulhat meg, ha már megszületett az ítélet, nem úgy, mint ebben az esetben, amikor az érintett még a per kezdete előtt távozott.
A The Irish Post című ír lap beszámolója szerint azonban ez ellen az ír igazságügy-miniszter fellebbezett, azzal az érvvel, hogy a "menekülés" kifejezésnek számos olyan értelmezése lehetséges, amely érvényesíthető arra a módra, ahogy Tobin elhagyta Magyarországot. Az ír legfelsőbb bíróság eljáró bírája viszont a lap szerint szintén arra a következtetésre jutott, hogy Tobin "jogszerűen" hagyta el Magyarországot, és nem elmenekült onnan, kiadatása nem rendelhető el, ezért a fellebbezést el kell utasítani.
Az Irish Times című ír lap tavalyi idézete szerint az első fokon eljáró ír bíró annak idején azzal érvelt: ha a magyar hatóságok elhalasztották volna a bírósági eljárást, és azt kérték volna, hogy Tobin jelentkezzen a per lefolytatása végett, "más lehetne a helyzet".
Írország nem adja ki a leányfalusi gázolót
Elutasította az ír legfelsőbb bíróság annak az ír állampolgárnak a kiadatását, aki csaknem nyolc éve két kisgyermek halálával járó balesetet okozott Leányfalun.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.