És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Magán-űrrepülőgép és automata holdkomp után üzemanyag-hatékonysági rekordra képes környezetbarát gépkocsi kifejlesztésére hirdetett nemzetközi pályázatot az X Prize Foundation.
A kaliforniai nonprofit szervezet pályázatára készült el a SpaceShipOne, az első privát űrhajó, amely 2004-ben elnyerte a tízmillió dolláros (1,6 milliárd forint) Ansari X Prize díjat. Tavaly az alapítvány és a Google közösen meghirdette a Lunar X Prize versenyt. A húszmillió dolláros fődíjat az a magáncég kapja, amely elsőként juttat pilóta nélküli járművet a Holdra.
Most elindult az Automotive X Prize. A feladat sorozatgyártásra alkalmas olyan gépkocsi kifejlesztése, amely legalább 100 mérföldet képes megtenni egy gallonnak megfelelő üzemanyaggal (minimum 160,9 kilométert 4,54 liter hagyományos üzemanyaggal, vagy ezzel megegyező teljesítményt biztosító alternatív energiaforrással). A kocsi károsanyag-kibocsátása szén-dioxidban számolva mérföldenként maximum 200 gramm, azaz kilométerenként 125 gramm lehet. A főnyeremény tízmillió dollár.
"Nem tanulmányautókat várunk, hanem kész modelleket, amelyeket rögtön be lehet vezetni a piacra" - mondta Peter Diamandis, az X Prize Alapítvány vezérigazgatója csütörtökön a New York-i nemzetközi autókiállításon, amelyen útjára indították a pályázatot. Jelentkezőből nincs hiány: már kilenc országból hatvan csoport jelezte, hogy indul a díjért. Vannak, akik már a kész pályaművön érkeztek az autószalonra, mint például egy csapat középiskolás, akik a Hybrid Attack elnevezésű hibridautóval jöttek Pennsylvania államból.
© Autómenedzser |
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.