A közlemény szerint a Mol az ausztriai ásványolaj nagykereskedelemben már eddig is meghatározó, a keleti tartományokban 30 százalékot meghaladó piaci részesedéssel rendelkezett, s a Heizöle Roth GmbH Austriával folytatott sikeres együttműködés további lépéseként kedden megnyitotta első Mol márkájú töltőállomását.
A kutat Leobenben, Stájerország második legnagyobb városában nyitották meg. A Mol a tervek szerint ezzel megkezdte a fenntartható növekedést célzó osztrák kiskereskedelmi tevékenység felépítését.
Geszti László, a Mol termék-előállítás és kereskedelem divízió ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta: Ausztriában a Mol óriási lehetőségeket lát magas minőségű termékeinek értékesítésére. Sikeres nagykereskedelmi tevékenységére alapozva logikus lépésként az értékesítési láncot teljessé teszi az osztrák fogyasztók számára is: a folyamatban a Mol az utolsó lépcsőre lépett azzal, hogy megnyitotta saját arculatú töltőállomását. Hozzátette: a cél az, hogy számottevő piaci részesedést érjenek el a kiskereskedelemben is. A shopban számos hungarikumot is találhatnak.
A Mol éves szinten 1,7 millió tonna olaj- és gázipari terméket értékesít Ausztriában. A csoport 100 százalékos leányvállalataként a Mol Austria Handels GmbH 1975 óta aktív az osztrák piacon. Fő tevékenységi köre a Mol-csoport olajtermékeinek - üzemanyag, bitumen, petrolkémiai termékek - nagykereskedelme. A Mol Austria 2007-ben 380 millió eurós árbevételt ért el. A Mol 74,99 százalékban tulajdonosa a biodízel területén úttörő Roth-Heizöle GmbH-nak is, amely 34 töltőállomást üzemeltet a délkelet-ausztriai Stájerországban. Ezen kívül a Mol évente mintegy 300 ezer tonna szénhidrogént juttat el ausztriai célpontokra úgynevezett FOB (Free of Board) megállapodások keretében.
Mol-kút nyílt Ausztriában
Átadták Ausztriában az első Mol márkájú üzemanyagtöltő állomást - közölte a Mol Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. kedden az MTI-vel.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.