Az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent májusi lejárata 2,13 dollár emelkedéssel 108,47 dolláron fejezte be a napot. A New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta májusi jegyzése 2,37 dollárral 110,87 dollárra erősödött. Március 13-án született a korábbi csúcs, akkor a Brent 107,54 dolláron, a WTI 110,33 dolláron zárt.
Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatalának (EIA) adatai szerint a múlt héten az amerikai olajtartalék 3,2 millió hordóval 316 millió hordóra csökkent a szakértők által becsült 2,2 millió hordós bővülés helyett és ezzel 5 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől.
Az április 4-án záródott héten a benzintartalék a várt 1,4 millió hordó csökkenéssel szemben 3,7 millió hordóval esett, míg a fűtő- és dízelolajat tartalmazó, feldolgozott olajtermék-tartalékok az előrejelzésben várt 2,5 millió hordó hanyatlás helyett 3,4 millió hordóval estek vissza.
Az EIA adatai szerint a múlt héten az amerikai olajimport napi 1,37 millió hordóval 8,91 millió hordóra hanyatlott, aminek az oka elsősorban az volt, hogy komoly köd nehezítette a közlekedést a houstoni hajózási csatornában.
Sosem volt ilyen drága az olaj
Szerdán rekord szinten zárt a kőolaj arra a meglepetést keltő hivatalos adatra, hogy a múlt héten csökkent az amerikai olajtartalék.
Több százan gyűltek össze a Sándor-palotánál, hogy kiálljanak Sulyok Tamás mellett
Forsthoffer Ágnes a vagyonnyilatkozati rendszerről: Teljesen nyilvánvaló, hogy egy korrupcióban érdekelt hatalom érdekét szolgálta
Lannert Judit és Gulyás Gergely Facebookon vitatkozik arról, melyikük kormánya kommunistább
Izrael légicsapást intézett több iráni katonai célpont ellen, folytatódik a rakétapárbaj, a húszik is beszálltak
Már ugrott is majd öt százalékot az olaj ára a Közel-Keleten kiújult harcok hírére
A kamaszok jövőbeli egészsége akár napi fél órán is múlhat
Apai örökségük kisajátításával vádolják Mészáros MBH-csoportját Kunetz Zsombor és testvérei
Az MBH szerint a szoftver az övék.