© Autómenedzser

Az E-osztály utolsó maradt a sorban, már ami a megújulást illeti. Az R-osztályon kívül kevés duplaoptikás maradt a stuttgartiak kínálatában. A 420-ast ezért egy jóízű hattyúdalnak is tekinthetjük, hisz német újságok már fellebentették az utódról a fátylat. Ideje volt, kissé túl öreguras már. Persze, nem ezzel a mocival.

Az E-osztály fejedelmi belsőt kínál, egyetlen baja a kávészínű műszerfal, amely kölcsönhatásban a zöldes fabetétekkel és a bézs bőrgarnitúrával kevésbé prémium, de inkább giccses hatást keltett. A bizarr beltér ugyanakkor végtelenül kényelmes és ésszerűen praktikus.

Dízel csúcsmodellről lévén szó, tesztautóm dúskált a földi jókban: az ülésfűtést ülésszellőztetés tette komfortosabbá, a klíma háromzónás, ülésfűtés hátul is van, a bi-Xenon fényszórókat kanyarba bevilágító ködlámpák egészítik ki. A navigációs rendszert azonban a DVD-lemez, a beépített telefont a Bluetooth-kapcsolat hiányában nem lehetett használni. Ám ezeknél sokkal komolyabb kütyük is voltak az autóban, és most nem a tökéletesen hátra szabott, minden ízében irányítható komfortülésekre gondoltam.

© Autómenedzser

Az autót Airmatic rugózással szerelték, a sofőr gombnyomásra varázsolhat sportos, nagyon sportos és kényelmes futóművet. A váltás villámgyors, igaz a két sportos fokozat között nem észleltem nagy különbséget. Alapvetően a Sport 1 fokozatot használtam (akárcsak otthon), ritkán persze átkapcsoltam a Sport 2-re, ám nagy változás nem történt. De még Sport 2-ben sem ütnek nagyot a kátyúk, a fekvőrendőrön pedig áthintázik az autó. Ebből a Comfort fokozatban semmit nem érzünk. Egy lakótelepen kipróbáltam, oda-vissza szambáztam a Mergával, a lakók nem kis félelmére.

A légrugózásnak a sportos érzés ígéretén túl van még egy nagy haszna: padka mellett, vagy nagyon rossz úton egy másik gombbal jelentősen megnövelhetjük az autó hasmagasságát, így nem verjük oda az alját, a küszöböt vagy a lökhárítót.

A teszt folytatása az Autómenedzseren. Kattintson ide.