Az Országos Mentőszolgálat és az Állami Autópálya Kezelő Zrt. idén már harmadik turnusban indítja el motoros szolgálatát. Április 15-től egy-egy motoros mentő az M3-as autópályán Gödöllő és az M0-ás autóúton Szigetszentmiklós térségének 50 kilométeres körzetében teljesít majd szolgálatot reggel 8 órától este 20 óráig. A motorkerékpáron közlekedő mentők telephelye a Gödöllői és Szigetszentmiklósi Autópálya Mérnökség lesz.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a nagyteljesítményű motorral, megkülönböztető jelzéssel és korszerű életmentő felszerelésekkel (EKG, defibrillátor) mellett gyógyszerekkel, kötszerekkel és infúziókkal is el lesznek látva, így a rohamkocsik szintjén biztosítják a sürgősségi beavatkozások tárgyi és szakmai feltételeit.
Közleményükben emlékeztettek arra, hogy motorkerékpáros mentőorvosok először 2005 augusztusában a Balaton déli partján, Balatonlelle körzetében kezdték meg szolgálatukat, hogy a kétkerekűek segítségével a mentőorvosok nagy forgalomban, akár dugókban is rövid időn belül a helyszínre érkezhetnek, így valóban sürgősségi ellátásban részesíthetik a balesetek sérültjeit.
A járműveket és a felszerelést, valamint a telephelyet az autópálya-kezelő, míg a mentőorvosok bérét a mentőszolgálat biztosítja. Az esetekhez kiinduló orvosok nem utasként ülnek a motorkerékpárra, hanem egyedül ülnek fel a nyeregbe, ezért a feladat ellátására csak rendkívül jól motorozó doktorok vállalkozhatnak.
Hasonló egységek nyújtanak segítséget Anglia, Hollandia, Németország és Thaiföld országútjain - olvasható a tájékoztatóban.
Motoros mentősök az autópályákon
Újraindul az autópályák mellett működő motoros mentőszolgálat, így keddtől október végéig a mentőorvos szükség esetén a lehető leggyorsabban juthat el egy-egy baleset helyszínére.
Izrael most először érezheti meg, milyen, ha AI-jal nyúlkálnak bele a választási kampányba
Ruszin-Szendi: Meghalt két magyar katona, egyikük öngyilkos lett
Tíz év után újraindul a Népszabadság
Itt a lista: a NER 33 mutyigyanús ügye, amit már célba vett Magyarék hivatala
Magyar Péternek sikerült meglepnie XIV. Leó pápát
Nem mindennapi ajándékot vitt Magyar Péter XIV. Leónak
A helyiekkel táncolt és robogóra is pattant Magyar Péter Rómában
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.
Távozik Vaszily Miklós az MBH Bank felügyelőbizottságából
Eddig az Indamedia Csoportot immáron egyedül irányító üzletember volt a testület elnöke.