Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
A gépjármű piac drámai változás előtt áll az olcsó autók egyre nagyobb térnyerése miatt. Erre a következtetésre jutott az oxfordi egyetem egyik tanulmánya. Az olcsó modellek nemcsak az új piacokon hódítanak, hanem a már meglévő, telt piacokon is egyre keresettebbek.
A gyártóknak új marketinget, illetve marketingstratégiát kell kidolgozniuk, ha nem akarják lehúzni a rolót – mondta Ralf Landmann, az egyik szakember. Eddig 15 gyártónak 20 olcsó kategóriájú járműve van. Ez a szám 2011-re meg fog duplázódni. A tanulmány szerint ez a jövőbeni siker záloga. A most használtautót vásárlók 70 százaléka ugyanis biztosan áttér majd az olcsó, ám vadonatúj modellekre, ez pedig közel egymillió új vevőt jelent évente.
Szakértők szerint azonban a gyártók az eddig modelljeikkel nem tudnak betörni az olcsó autók piacára. A potenciális vevők igényeinek akkor tudnak megfelelni, ha az egyik márkájuknak létrehozzák az olcsóbb verziójú almárkáját, és azt újrapozícionálják, vagy egy teljesen új márkát vezetnek be. Ezt tette a Renault a Daciával, amely ma ma már a nyugat-európai piacok egyik meghatározó márkájává nőtte ki magát.
A brit tanulmány szerint a sikeres üzletpolitika a következő: a költségeket minél inkább leszorítani, tömeges termékgyártás, jó kommunikáció a vevőkkel és új eladási csatornák kihasználása.
Még kérdés, hogy az akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Budapest megkapta az azonnali jogvédelmet is.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
Egyikük akár negyven év börtönt is kaphat.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.