Draskovics Tibor elmondta, hogy a pontosabb szabályok és a kilátásba helyezett szigorúbb szankciók hatására tavaly 700-zal kevesebb súlyos baleset fordult elő, mint 2007-ben. Ez anyagiakra átfordítva több 10 milliárd forintos megtakarítást jelent az országnak - tette hozzá.
A közlekedésben elért kedvező tapasztalatok akár az élet más területein is kamatoztathatóak lennének. Bebizonyosodott, hogy az egyértelmű szabály - amely szerint bárki követ el kihágást, mindenképpen a kocsi tulajdonosa a felelős -, a szigorú ellenőrzés és a korrupció, kimagyarázás nélküli következetes szankcionálás jelentős eredményt hozhat. Amennyiben mindenki, akárcsak kis mértékben is, jobban betartartaná a szabályokat, mindez összegződve az ország javát szolgálná - fejtette ki a miniszter.
A tervekről szólva elmondta, hogy az idén a közutakon bekövetkezett pozitív változások folytatódása a cél. Arra kell törekedni, hogy a halálos balesetek száma legalább 300-zal csökkenjen le a tavalyi 970-ről. Ezért feltérképezték a leginkább balesetveszélyes gócokat, s háromszáz ilyen helyet vettek számba a közlekedési szakemberek. E helyeken új táblák kihelyezésével, különféle forgalomtechnikai megoldásokkal alakítják ki a nagyobb biztonság feltételeit. Több száz új, korszerű sebességmérő berendezést helyeznek ki az utakra, közülük jó néhány már mostantól, például az M0-ás körgyűrűn, éjjel-nappal digitális fényképet készít a gyorshajtókról.
Az objektív felelőséget is ki kívánják terjeszteni. Ez a gyakorlatban a behajtási szabályok megszegői, a buszsávon illetéktelenül autózók, a biztonsági övet elhanyagolók és a vezetés közben mobiltelefont használók következetes megbüntetését jelenti. Így például a biztonsági öv használatának elmulasztása 10 ezer forint bírságot von magával, gyerekek esetében ez 20 ezer forint - mondta Draskovics Tibor.
Bevált a szigor - kevesebb halott az utakon
Az objektív felelősség és a zéró tolerancia egy évvel ezelőtti bevezetésének eredményeként javult a közlekedési fegyelem, ennek nyomán pedig 262-vel kevesebben haltak meg az utakon, mint egy évvel korábban - közölte az igazságügyi és rendészeti miniszter kedden Szigetszentmiklóson, az M0-ás körgyűrűnél tartott kihelyezett kormányszóvivői tájékoztatón.

„Mobil kilátóval” készültek Hadházyék a hatvanpusztai tüntetésre
Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Propaganda helyett: először dolgozhatták fel Sorosék családi levelezését
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
A Hamász addig nem hajlandó letenni a fegyvert, amíg létre nem jön a független palesztin állam
Ha Forma-1, akkor helikopterek: hiába ígérte meg egy cég, hogy nem a Belváros felett repül, a többiek nem változtattak az irányon
Hároméves csúcsra lőtte a lakáspiaci keresletet az Otthon Start
„Lesz majd, amikor más vezeti a politikai közösségünket, de jövőre nekem van legtöbb esélyem választást nyerni” – Orbán Viktor az MCC Feszten
Szeptember 13. – írja fel, ekkor érkezik a felújított Super Mario Bros., amit PC-n játszhat majd – videó
Elvitelre: Nyár a magyar egészségügyben
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.