Az áremelés az úgynevezett virtuális matricavásárlási lehetőségekre is vonatkozik (internet, SMS, telefonhívás, mobiltelefon + bankkártya), és a motoros e-matricákat is érinti. A kétkerekű járművek tulajdonosai 2008. január 1-jétől fél áron vásárolhatják meg a D1 kategóriás négynapos e-matricát, amely május 1-jétől 585 forint helyett 765 forintba kerül.
A négynapos e-matricák szezonális díjemeléséből származó többletbevétel egyrészt a megnövekedett forgalom okozta nagyobb üzemeltetési és fenntartási költségek fedezésére szolgál, másrészt ennek segítségével tartható fenn a turisztikai szezonon kívül érvényes kedvezményes árszint - olvasható a közleményben.
A korábbi gyakorlatnak megfelelően az autósok 2009 nyarán is a teljes magyarországi autópálya-hálózaton és a díjas főútvonalakon számíthatnak ellenőrzésre - hívja fel a figyelmet a közlemény. Hozzáteszik: a vonatkozó jogszabályi előírás szerint a díjköteles autópálya szakaszokat csak érvényes e-matricával lehet igénybe venni, tehát azt már a pályára való felhajtás előtt meg kell vásárolni. Fontos tudnivaló továbbá, hogy az e-matricát személyesen vásárlók az aláírásukkal, az SMS-ben vásárlók pedig a válaszüzenetükkel igazolják az adatok (rendszám, díjkategória, érvényesség kezdete) hitelességét, ezért a hitelesítés előtt fontos ezeket alaposan ellenőrizni.
Péntektől 1530 forint a négynapos autópálya-matrica
A nyári turisztikai időszak kezdetével, május 1-jén 1170 forintról 1530 forintra emelkedik a négynapos autópálya-matricák ára, a magasabb árak 2009. szeptember 30-ig maradnak érvényben - közölte az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK Zrt.) szerdán az MTI-vel.

Itt az ideje megszüntetni a szállodai svédasztalos reggelit?
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
„Úgy voltunk vele, hogy Orbán Viktor megvéd minket” – megrázta a kárpátaljai magyarokat a munkácsi rakétatámadás
Földes András riportja Munkácsról.
Kéri László: Sulyok Tamás bukhat, durva konfliktusok jöhetnek a Tisza szigeteken belül – Fülke
Salon-elemzés: Az USA „orbanizálásáról” szóló terv része volna, ha Budapesten találkozna Trump, Zelenszkij és Putyin
Ukrán dróntámadás érte az oroszországi kurszki atomerőművet
A „mocskos Fidesz” nem kritika, hanem politikai uszítás – véli a fiatalokért felelős államtitkár
Havi 13 milliárdos veszteséget okoz a kereskedőknek az árrésstop, elbocsátások jöhetnek a boltokban
Hat diák a tengerbe fulladt egy iskolai kiránduláson Egyiptomban
A mentőknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.