„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Tesztautómban kétzónás klíma kényeztetett, ezen kívül csak a...

Tesztautómban kétzónás klíma kényeztetett, ezen kívül csak a szép, sok küllős 17-es könnyűfém kerekek jelezték kivételezett helyzetünket. Az 5,5 millióért kínált akciós modell tartalmaz még tempomatot, VDC elektronikus menetstabilizátort. Ez utóbbi hiányzott a legjobban az általunk kipróbált modellből. Egy murvás szakaszon sikerült keresztbe tennem az Alfát, csak néhány határozott ellenkormányzáson múlott, hogy nem lett baj. Normális tempónál, közúton nem okozott meglepetést a GT. Hogy is tehetné, hisz a világ egyik legjobban tapadó futóművére építették. Kicsit már hangos, a kátyúkat nehezen bírja, enyhén túlkormányzott is, de a kanyarokban úgy dőlünk, mint Haga Misanóban. Persze csak a sofőr dől, az autó fixen fekszi az utat.

Nem hörög a motor, nincs fülsiketítő kipufogózaj, nem tépi fel az aszfaltot, mégis elfogadható az egynyolcas alapmotor a GT-ben. Nem mondom, szívesebben vezettem volna az új 200 lovas 1,75 literessel, vagy akár a 3,2-es Holden-mocival. Az Alfa GT nem sportautó, inkább egy életérzés olcsó menetjegye. Ennek megfelelően kell kezelni, ráérősen, magamutogatósan, élvezni a vele töltött idő minden percét. Ez már több, mint barátság, az Alfát szeretni kell. Ezt tette Bertone mester is, a GT-nél szebb és egyszerűbb kupét nem lehet száraz szemekkel megrajzolni. Kell a hév, a pátosz, a tradíció őrült tisztelete. Ez az Alfa amore.

Belül nem látványos a formaterv, viszont minden funkcionális, már ha működik. Az ASR kipörgésgátlót kapcsolgatva nem tudjuk, mi történik, a visszajelző ikon már nem ég. A beépített cédés rádió mute gombjára a cédé szólal meg, a cédé gomb közlekedési híreket szolgáltat. Az elektronikában találhatunk hibát, ha akarunk. Az ülések puhák, sportosnak tűnnek, de alig tartanak, a beltér anyagai kopogósak, egyhangúak. A krómkeretes műszerórák és az olasz feliratok felpezsdítik a vérünket.


A pingponglabda végű, hosszú tollú botváltó vicces koreográfiával mozog, de bármennyire is megdöbbentő, pontosan dolgozik. Amikor beült az autóba egy, a nagy román valóságot is megélt kolléganő, egyből mondta: né, ez a Dacia váltója. Sokat használjuk, ötsebességes, kapcsolgatni kell rendesen, csak így tudjuk kipréselni a motorban szunnyadó erőt. Egy-egy erőteljesebb visszaváltásnál még a szép formájú kipufogót is lehet hallani, de anélkül, hogy bárkire ráijesztenénk. Négyezres fordulat fölött, túl gyorsan hajtva halljuk a kocsi hangját, felpörgetve, erőből vezetve szépen duruzsol.

A parányi, dizájnos visszapillantó tükrök teljesen alkalmatlanok, arra jók, hogy körülbelül lássuk a körülvevő forgalmat, de parkolásnál béna békaként csak a megérzésünkre alapozva toljuk be a fenekét. A tolatóradar hasznos tartozék lehet, érdemes nem kispórolni.

Naponta mutatnak be újabb és újabb autóipari csodákat, fejlesztéseket. Ezek fényében jó néha beülni egy-egy oldschool kocsiba, amelyekben elidőz egy kicsit az idő. A pedálelrendezés még nem példás, összeakadnak a lábaink, belóg a kárpit, az illesztések pontatlanok, az indexlámpák és a ködlámpák beáznak.
1100 kilométert tettem meg az Alfa GT-vel, 105 liter benzint kért az útra, azaz a mérsékelt Alfa-mén 9,5 litert fogyaszt átlagban, vegyes üzemben száz kilométerenként.
B. Cs.

Műszaki adatok
| Alfa Romeo GT 1,8 TS | |
| MOTOR | |
| Hengerűrtartalom (cm3) | 1747 |
| Környezetvédelmi besorolás | EURO 4 |
| Max. teljesítmény lóerő | 140 lóerő 6500-es fordulaton |
| Max. nyomaték: Nm | 163 Nm 3900-es fordulaton |
| MÉRETEK | |
| Tengelytáv (mm) | 2596 |
| Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 4489/1763/1362 |
| Csomagtér (liter) | 320/905 |
| Saját tömeg (kg) | 1365 |
| MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
| Végsebesség (km/h) | 200 |
| Gyorsulás (s): 0 - 100 km/h | 10,6 |
| FOGYASZTÁS (l/100 km) | |
| Vegyes | 8,5 |
| Tesztfogyasztás | 9,5 |
| CO2 kibocsátás (g/Km) | 202 |
| ÁRA | 5,595 millió forint |
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.