szerző:
MTI

Menesztették a német Porsche autógyár vezetőjét. A gyár felügyelőbizottsága egész éjszaka tartó válságülés után csütörtök reggel bejelentette, hogy Wendelin Wiedeking távozik hivatalából. Utóda az eddigi gyártási vezető, Michael Macht lett.

A rendkívüli ülésen döntés született arról is, hogy a gyár legkevesebb 5 milliárd eurós tőkeemelést hajt végre, hogy - a hivatalos közlemény szerint -  integrált autóipari konszernt hozzon létre a Volkswagennel. Az elmúlt időszakban 10 milliárd euró adósságot felhalmozó Porsche a kiadott közleményében nem tért ki arra, hogyan kívánja finanszírozni a tőkeemelést.

Megállapodás született arról is, hogy a felhalmozott adósságok leépítése érdekében az állami tulajdonú Katari Befektetési Hatóság tulajdont szerezhet majd a vállalatban. Ennek kapcsán olyan értesülések terjedtek el, amelyek szerint Katar 7 milliárd eurós részvénycsomagot kíván szerezni a Porschéban.

A Porsche és a Volkswagen összeolvadása régóta napirenden volt, az azonban az ellentétes álláspontok és a Porsche súlyos eladósodása miatt mindeddig meghiúsult. A Porsche 51 százalékkal a Volkswagen legnagyobb részvényese, míg az alsó-szászországi tartományi kormány 5 százalékos részesedéssel rendelkezik a VW-ben.

A hírek szerint tanácsadóként továbbra is rendelkezésre álló Wiedekinggel együtt távozott hivatalából Holger Harter, a Porsche pénzügyi vezetője is. Csütörtök reggel még folytak a találgatások arról, hogy a Porsche lemondott vezetője - aki korábban több alkalommal is az év menedzsere volt - mekkora végkielégítésben részesül. Mindennek kapcsán 50 és 250 millió euró közötti összeget említettek.

Wiedeking az első nagy áldozata a Porsche és a Volkswagen közötti hatalmi harcnak, és szakértők szerint távozása a Volkswagen győzelmét jelenti. Az idézett szakértők által vázolt forgatókönyv szerint a Volkswagen fokozatosan átveszi a Porschét, amely ezzel tizedik Volkswagen-márka lesz.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Autó

Magasról tesz a válságra a Porsche

Nem csökkent, sőt nőtt a Porsche adózás előtti nyeresége az utóbbi hat hónapban. A fejlesztés is töretlen, jön a Panamera és a hibrid Cayenne.

hvg.hu Autó

Vége a vitának: közös cégben egyesül a VW és a Porsche

A Volkswagen és a Porsche holding vezetése megyezett a vállalat sorsáról. Közös társaságot hoznak létre, amelynek irányítása alatt tíz márka működne egymás mellett, mindvégig megőrizve minden egyes márka – köztük a Porsche – függetlenségét.

15 év börtönt kapott egy lajosmizsei drogkereskedő

15 év börtönt kapott egy lajosmizsei drogkereskedő

Az új-zélandi McDonald’s vega burgere nem is annyira vega

Az új-zélandi McDonald’s vega burgere nem is annyira vega

Három idei Nobel-díjas tudós is a klímavédelem fontosságáról beszélt

Három idei Nobel-díjas tudós is a klímavédelem fontosságáról beszélt

Orosz kémek kavarnak a Balkánon

Orosz kémek kavarnak a Balkánon

Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

Megérkezett a karácsonyi ajándék a Nemzetközi Űrállomásra

Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek

Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek