Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Keresletcsökkenést érzékelnek az utóbbi időben egyes nagy európai teherautó-gyártók, mert az Európában és az Egyesült Államokban tapasztalt problémák miatt óvatosabbak lettek a vásárlók. A kereslet – a konjunktúra alakulásának egyik szemléletes mutatója – nemcsak Európában lanyhul, de lassabban csordogálnak a megrendelések a Közel-Keletről is.
A müncheni MAN-csoport szóvivője arról adott tájékoztatást, hogy gondosan figyelik a piaci fejleményeket, és a megrendelések alakulásától függően csökkentenek egyes műszakokat.
A Daimlernél egyelőre még nem tapasztalnak változást, szóvivőjük szerint január-augusztus között világszerte 256 ezer teherautót adtak el, 18 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, és a termelési kapacitások 2012 első negyedévéig teljesen le vannak kötve.
A teherautó-gyártó ágazatot igen súlyosan érintette a 2008-as gazdasági válság, majd a szakma rohamtempóban kezdett magához térni: augusztusban például kategóriától függően 14-29 százalékkal több új teherautó kapott rendszámot az Európai Unióban, mint egy évvel korábban.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.