Szétszedik a HUN-REN kutatóhálózatot: négy központ az ELTE-hez kerül
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Szalagkorlátnak ütközött egy személyautó az M3-as autópálya Borsod megyei szakaszán, Hejőkürtnél, a balesetben egy ember életét vesztette - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton az MTI-vel. A rendőrség tájékoztatása szerint 3 embert szállítottak a mentők kórházba a baleset helyszínéről.
Szabó-Berdár Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek azt mondta: a helyszínelés és a műszaki mentés idejére az M3-as autópálya érintett szakaszát Budapest felé lezárták, az autósokat Igricinél leterelik, és Hejőkeresztúrnál térhetnek vissza.
Hozzátette: a baleset szombat délután, nem sokkal fél kettő után történt, a személyautó Miskolc irányába haladt, és eddig tisztázatlan okokból átszakította a belső szalagkorlátot, majd a szemben lévő pályán landolt.
Az autóban 4 felnőtt és 1 gyermek utazott, közülük egy középkorú nő halt meg a helyszínen - tette hozzá.
Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a helyszínre a tiszaújvárosi és a miskolci tűzoltók érkeztek.
Még kérdés, hogy az intézetek által használt akadémiai ingatlanegyüttes is átkerül-e.
Ellenzéki össztűz zúdult a Parlamentben a miniszterelnökre.
Ahogy ígérték, az Európai Bizottság bemutatta az orosz gáz és olaj importjának megszüntetésére vonatkozó javaslatát.
A két tanker összeütközött, egyelőre nincs nyoma annak, hogy támadás miatt gyulladt volna ki a két hajó.
Bói Loránd 2022 óta dolgozott a tárcánál.