szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Tesla vezére szerint ez az egyetlen módja annak, hogy ne rohanjunk a katasztrófa felé.

A múlt héten a Tesla kaliforniai főhadiszállásán tartották a Energia és Innováció Világfórum nevű rendezvényt, ahol az egyik legkeményebb előadást a házigazda Elon Musk tartotta. A Tesla-vezér éles hangon bírálta azokat a politikusokat, akik behódolnak az olajlobbinak ahelyett, hogy a jövőt nézve inkább megpróbálnák visszaszorítani azt.

A The Guardian beszámolója szerint Musk úgy látja, ideje felvenni a harcot a lobbival szemben, ám könnyen lehet, hogy csak egyfajta "lázadáson" keresztül lehet majd elérni, hogy áttérjünk a fenntartható energiahasználatra és a megújított közlekedési rendszerekre. Beszédében hangsúlyozta, a belső égésű motorokkal szerelt autók továbbra is óriási támogatást kapnak, így elveszik az a fajta versenyelőny, amit az elektromos járművekkel szerezhetnének a gyártók.

Tesla Motors

Musk szerint a megoldás az lehetne, ha a támogatások mellé az üvegházhatású gázok kibocsátására adót vetnének ki a kormányok. A Tesla-vezér azonban úgy fogalmazott: a politikusok inkább a könnyebb utat választják, és támogatást adnak az elektromos autókra is, ezek azonban nem egyeznek meg a benzines és a dízelüzemű autókéval.

Az előadásában ugyanakkor elismerte, hogy egy ilyen adónem bevezetése politikailag rendkívül nehéz lenne, különösen úgy, hogy közben a lobbi is dolgozik. A szakember szerint éppen ezért az embereket kellene felvilágosítani a káros környezeti hatásokról, és elérni, hogy "fellázadjanak" ellene.

Hogy ez mennyire sikerülhet, az persze más kérdés. Musk viszont a Teslával nagyon jó úton jár efelé, a cég ugyanis annyi autót adhat el a következő két évben, ami bármelyik autógyártó számára hatalmas siker lenne.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!