Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az egész évre szóló autópálya-matricák érvényességi idejének megváltoztatására készülnek Szlovákiában. Az éves matricákat a jövőben nem a naptári évre, hanem a megvásárlástól számított 12 hónapra lehet majd megvenni - közölte a pozsonyi Pravda.
Szlovákiában az idén januárban váltották fel a hagyományos autópálya-matricákat ezek elektronikus változatai, a most tervbe vett újítás is ehhez kötődik. Az elektronikus rendszer bevezetésével ugyanis lehetővé vált, hogy az éves matricák érvényességi idejét ne a naptári évhez kössék. A módosítás bevezetésének időpontja még nem ismert.
Szlovákiában az egész éves autópálya-matricák 13 hónapig, az adott év januárjától a következő év január végéig érvényesek. A tervezett változtatás ezt megszüntetné, ugyanakkor sok autós számára mégis kedvezőbb lenne, mivel azok, akik év közben vásárolnak egész éves matricát, nem veszítenének el az érvényességi időből esetenként több hónapot.
A változtatás indokoltságát a statisztikai adatok is alátámasztják, hiszen míg a szlovák Nemzeti Autópálya Társaság (NDS) idén januárban több mint 480 ezer egészéves autópálya matricát adott el, addig szeptemberben csupán mintegy 7800-at.
Szlovákiában a legrövidebb időre szóló, tíznapos matricáért 10 eurót kell fizetni, a 30 napos 14, az egyéves pedig 50 euróba kerül.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.