
Az kapásból látszik, hogy ez bizony egy brit sportkocsi, arra viszont csak a motorháztető felnyitását követően derül fény, hogy ott nem egy angol, hanem egy német erőforrás rejtőzik. Az AMG-től származó V8-as biturbó benzinmotor 510 lóerős teljesítménye, illetve 685 Nm-es maximális nyomatéka egy nyolcsebességes automataváltón keresztül érkezik meg a hátsó kerekekre.

Az agresszív külsővel tökéletesen párhuzamban vannak a menetteljesítmények. A 0-100-as sprint alig 3,7 másodperc alatt letudható az új sportgéppel és a gyorsulásnak csak 314 km/h-nál szakad vége. A maximálisan hátra és mélyre szerelt frontmotoros Vantage a kanyarokban is komoly produkciót adhat elő, hiszen tömege mindössze 1530 kilogramm.

Az ideális 50:50 tömegeloszlással büszkélkedő, illetve a márkánál elsőként elektronikus hátsó differenciálzárral felvértezett Vantage ára 154 ezer euró (48 millió forint), az első példányokat pedig az ígéretek szerint 2018 második negyedévében vehetik majd át a vásárlók. Később várhatóan egy V12-es biturbó változat is érkezni fog, szerény 600 lóerő körüli teljesítménnyel.






Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.