Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A kamionok legyártása csak egy dolog, valahol tölteni is kellene a járműveket – erre pedig külön hálózatot szán a Tesla. Erre azonban még várni kell.
A tavaly novemberi bemutatója olyan jól sikerült a Teslának, hogy az elmúlt hónapokban már több cég is bejelentkezett, hogy szeretne majd vásárolni a Tesla elektromos kamionjából. A világ legnagyobb sörcége 40 darabra jelentkezett be, a Pepsi viszont még őket is túlszárnyalta: 100 elektromos kamionra tartanának igényt.
Mindez szép és jó, hiszen amellett, hogy jövőbe mutató gondolat ilyen típusú teherautókat "foglalkoztatni", még a környzetet is kímélik vele, a történet kapcsán azonban felmerül egy igen fontos kérdés: hol fogják majd tölteni a kamionokat?
A Tesla a novemberi bemutatóján ugyanis azt is jelezte, a járműveket egy új, Megacharger elnevezésű speciális töltőállomással lehet majd "feltankolni". Ilyen azonban egyelőre még nem létezik, és azt sem látni, hogy mikor fognának bele a hálózat fejlesztésébe.
A Reuters információi szerint ugyanakkor már megszületett a megállapodás – igaz, ettől egyelőre még savanyú maradhat a Tesla kamionját használók szája íze. A beszámoló szerint ugyanis kezdésnek a kamiont megvásároló cégek telephelyein alakítják ki az első töltőpontokat, ami egyfelől logikus is, hiszen a minél nagyobb hatékonyság érdekében jobb, ha kéznél van a töltési lehetőség.
Másrészről viszont ez így ebben a formában nyugodtan nevezhető csalódásnak, hiszen ezzel gyakorlatilag megfeleződik a kamion 800 km-esre ígért hatótávolsága. Ha máshol ugyanis nem épül meg ilyen töltőállomás, akkor a töltés felénél már "hazafelé" kell tartani, különben gondok akadhatnak az úton.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Nagyot nőtt a civil áldozatok száma.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.