Vizsgálják, hogyan fordulhat elő, hogy nem nyíltak ki Kia és Hyundai autók légzsákjai

Egyelőre hat olyan esetről tudni, amely során a légzsákok nem működtek, amikor kellett volna.

  • MTI MTI
Vizsgálják, hogyan fordulhat elő, hogy nem nyíltak ki Kia és Hyundai autók légzsákjai

Az amerikai szakhatóság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy miért nem nyíltak ki öt amerikai és egy kanadai baleset során a Kia és a Hyundai autók légzsákjai. Az NHTSA amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet azt közölte, hogy hat olyan közlekedési balesetről van tudomása, amelyek során nem nyíltak ki a Kia és a Hyundai modelljeinek a légzsákjai. A szakhatóság által ismert balesetek során négyen életüket vesztették és hatan megsérültek.

A hat balesetből négy, 2011-ben gyártott Hyundai Sonata, két esetben pedig egy-egy 2012-ben és 2013-ban gyártott Kia Forte modell légzsákja mondta fel a szolgálatot.

Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet előzetes vizsgálatok alapján azt közölte, hogy valószínűleg rövidzárlat miatt nem léptek működésbe a légzsákok.

A szakhatóság, amelynek az adatai szerint a probléma 425 ezer Kia és Hyundai autót érinthet, nem hozta nyilvánosságra a légzsákok gyártóinak a nevét.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.