Akkor a balesetet egy külső szemlélő által felvett videóból lehetett megnézni, most azonban kiderült, készült egy másik videó is. Egészen pontosan az autó anyósülésén ülő utas vette fel a balesetet, aki valószínűleg csak a gyorsulást szerette volna rögzíteni, ami – ha úgy vesszük – végül is sikerült neki.
A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, azt viszont kifejezetten szomorú látni, ahogy a nagyjából 80 millió forintos McLaren összecsókolózik az 50 millió forintos Audival.
Magyar Péter Székesfehérváron áll színpadra és mond beszédet, nem sokkal azután, hogy Tusványoson Orbán Viktor megüzente neki: „Eldöntöttük, hogy se a Tiszát, se a DK-t nem engedjük kormányra”.