Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ennek a patika állapotú lengyel kisautónak a láttán vélhetően még a hollywoodi színész is elérzékenyülne.
Bár Tom Hanks Budapesten nemrégiben még talált belőle egy példányt, manapság egyre ritkább látvány a hazai utakon a Kispolszki, főleg nem olyan állapotban, mint amilyenben ez a konkrét darab leledzik:
A nyírbogáti Kispolák 1987-ben hagyta el a gyártósort, vagyis idén ünnepli 31. születésnapját, ettől függetlenül az elmúlt több mint három évtizedben alig 41 ezer kilométert hagyott maga mögött. Az 1987 és 2000 között használt, majd pedig 2018-ig garázsban pihent kisautó a hirdető szerint kiváló állapotnak örvend és remek OT (oldtimer) alapot képez.
A piros apróság nemrégiben új rendszámot kapott és 2020 júniusáig érvényes műszaki vizsgával rendelkezik. Az árcéduláján 880 ezer forintos összeg olvasható, ami korrektnek mondható, hiszen a közelmúltban több olyanKispolszki is felbukkant Magyarországon, melyért 1,5-2 millió forint körüli összeget kértek az eladók.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
Rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.