Hamarosan már nem kéri a rendőr a forgalmit és a jogosítványt

Közeleg az elektronikus ellenőrzés kora, amikor már nem kell magunknál tartani ezt a két dokumentumot.

  • hvg.hu hvg.hu
Hamarosan már nem kéri a rendőr a forgalmit és a jogosítványt

A jelenlegi gyakorlat is az valójában, hogy egy ellenőrzés során elektronikus úton kérdezik le van-e érvényes műszaki vizsgája az autónknak, nem körözik-e, van-e rajta kötelező biztosítás, forgalomban van-e. Miért kell akkor a forgalmit és jogsítványt magunknál tartani egyáltalán?

Egyelőre azért, mert rendőr most még mérlegelhet, ha otthon maradt: öttől ötvenezer forintig terjedő összeget fizethet, aki otthon felejtette a jogosítványát, vagy a forgalmi engedélyt – írja a Totalcar.

A szabályok változni fognak, az ezt előkészítő törvénycsomag ugyanis tavaly tavasz óta hatályos. A lényeg, hogy 2023. január 1-től a rendőrök a helyszínen elsősorban elektronikus eszközzel fogják ellenőrizni, hogy a megállított jármű (itt, az egyszerűség kedvéért autó) részt vehet-e a forgalomban, illetve vezetőjének érvényes-e a jogosítványa, valamint megfelelő kategóriára vizsgázott-e. 

Ugyanakkor mindez kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik majd és csak Magyarországon, ha külföldre megyünk továbbra is kellenek a hagyományos dokumentumok. 

További változás, hogy akinek bevonják a forgalmiját vagy a jogosítványát azt is elektromos úton teszik, mindegy lesz átadja-e az iratait.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.