Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A kialakult parkolási helyzet miatt elkerülhetetlenné vált a kerékbilincs alkalmazásának bevezetése, melyre táblák nem figyelmeztetik az autósokat.
"A parkolási helyzet hétvégenként egyre tarthatatlanabb, a járvány ellenére is nagy a tömeg a városban. Az ingyenes parkolásra vonatkozó kormányrendelet még nagyobb káoszt teremtett. Sokan úgy gondolják, ha már díjmentes a várakozás, az egyben „szabálymenteset” is jelent – mondván, ha parkolási pótdíj nem szedhető, akkor a közterületi felügyelők sem ellenőriznek… Elkerülhetetlenné vált a kerékbilincs alkalmazásának bevezetése április 9-től." – olvasható a Szentendre.hu-n.
A portál beszámolója szerint a város rendészeti igazgatósága más, turisták által kedvelt települések és kerületek rendészeti tapasztalatai alapján javasolta a város vezetésének a kerékbilincs bevezetését, mely javaslatot el is fogadták.
Kerékbilincselésre figyelmeztető táblákat nem helyeznek ki, mert egyrészt ezt nem írja elő kötelezően jogszabály, másrészt a több, mint száz tábla árát jelenleg nem tudja kigazdálkodni Szentendre. "Viszont minden lehetséges fórumon tájékoztatni fogjuk a város lakóit és a turistákat, hogy Szentendrén, április 9-től szabálytalan parkolás esetén kerékbilincset fogunk alkalmazni." – mondta Jámbor Ferenc, a Szentendrei Rendészeti Igazgatóság igazgatója
A rendészet szerint városvédő intézkedésnek tekinthető kerékbilincselést minden olyan helyen alkalmazni fogják, ahol az autók a közlekedést zavarhatják, de nem veszélyeztetik.
A kerékbilincs leszerelésének költsége a hatályos jogszabály szerint 5 750-11 500 forint. Esztergomban január 11-én vezették be a kerékbilincs alkalmazását.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.