Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A regnáló hétszeres világbajnoknak idén alacsonyabb bérrel kell beérnie, de így sem igazán lehet oka panaszra.
Az idei F1-szezon rajtja előtt alaposan elhúzódott Lewis Hamilton és csapata, a Mercedes közötti tárgyalás. Tűzhöz közeli források szerint a címvédőnek sokáig azért nem volt szerződése, mert a fizetésével kapcsolatban nem tudott megállapodni Toto Wolffékkal.
A hétszeres világbajnok végül aláírta a szerződését, ami azonban mindössze egy évre szól, ráadásul a korábbi 40-50 helyett "mindössze" 30 millió dolláros fizetés foglaltatik benne. Vagyis nagyságrendileg 9 milliárd forint, és ez ugyebár csak az alapfizetés, amiben nincsenek benne a különböző bónuszok és egyéb bevételek.
A 2021-es nem hivatalos fizetési toplista második helyén az egyelőre még világbajnoki cím nélküli, de már 10 versenyt megnyert 23 esztendős Max Verstappen található. A holland idén 25 millió dollárt (7,5 milliárd forint) kap a Red Bulltól.
A némi kihagyást követően a Forma–1-be idén visszatért Fernando Alonso két világbajnoki címmel a tarsolyában idén 20 millió dollárt (6 milliárd forint) keres az Alpine csapatnál.
Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel 15-15 millió dollárt (4,5 milliárd forint) visz haza idén, Charles Leclerc idei fizetése pedig mintegy 12 millió dollár (3,6 milliárd forint).
A 10 millió szép kerek szám, pontosan ennyit keres 2021-ben dollárban (3 milliárd forint) Carlos Sainz, Kimi Räikkönen, Lance Stroll, illetve Valtteri Bottas. Sergio Pérez idei fizetése 8 millió dollárra (2,4 milliárd forint) tehető.
1 millió dollárt (300 millió forint) visz haza idén Antonio Giovinazzi, George Russel, Mick Schumacher, Nicholas Latifi és Nyikita Mazepin, az újonc Cunoda Jukinak pedig be kell érnie 500 ezer dollárral (150 millió forint).
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.