Kémfotókon a teljesen új 5-ös BMW

Az újdonság belsőégésű motoros, hibrid és elektromos változatokban fog támadni.

  • hvg.hu hvg.hu
Kémfotókon a teljesen új 5-ös BMW

A BMW 2016 őszén leplezte le az 5-ös széria aktuális hetedik generációját (G30), mely szedán és kombi változatban készülő típus ráncait tavaly varrták fel. Nyílt titok, hogy már javában folyik a teljesen új utódmodell fejlesztése, és most megérkeztek az első kémfotók az új széria álcázófóliát viselő prototípusairól.

Az elsőtől az utolsó csavarig új 5-ös BMW elején várhatóan visszaköszön majd a 4-es sportkupé és az iX villanyautó méretes hűtőrácsa, a LED-es, illetve lézeres technológiával rendelhető fényszóró pedig új formát fog ölteni.

A G60-as kódnév alatt fejlesztett modell az előzetes információk alapján benzines, dízel, hibrid és tisztán elektromos változatban is kapható lesz, utóbbi előreláthatólag i5 néven támad majd, és sportos M változatban is elérhető lesz.

A nyolcadik generációs 5-ös BMW állítólag 2023-2024 magasságában fog bemutatkozni.

Így fest a hetedik generáció ráncfelvarrt plugin hibrid változata
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.