Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A múlt héten a kecskeméti Mercedes-gyár állt le. Az ok mindkét esetben az alkatrészhiány.
Chiphiány miatt leáll a termelés a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi autógyárában – írja az Új Szó. A portál úgy értesült, hogy
a termelés szeptember 6-tól 18-ig szünetel.
A gyár azt közölte, hogy a leállás alatt minden érintett munkatársnak pihenőnapokat biztosítanak, amelyeket transzfernapok segítségével a munkaidőkereten belül később pótolnak. A termelési szünet alatt az éves beruházási tervben szereplő innovációs programot valósítják meg.
A Magyar Suzuki Zrt. autógyára idén júliusban részlegesen leállt a termeléssel, egy ideig egy műszakban dolgoztak az esztergomi üzemben a félvezetők hiánya miatt, augusztusban viszont teljesen szünetelt a termelés az éves karbantartási munkák miatt.
A kecskeméti Mercedes a múlt héten jelentette be, hogy félvezető áramköralkatrészek hiánya miatt ismét leáll a gyár. Az egységben már negyedszer kellett idén szüneteltetni a gyártást, januárban, majd áprilisban és legutóbb július végén volt egy-egy mostanihoz hasonló leállás.
Júniusban a győri Audi-gyár állt le a félvezetőket tartalmazó alkatrészek hiánya miatt.
Mi köze az Apple-nek ahhoz, hogy leáll a kecskeméti Mercedes-gyár?
Rég nem látott gonddal küzdenek világszerte a járműipari cégek: nincs elég chip, márpedig az nélkülözhetetlen a négy kereken guruló számítógépekhez. Nagyon úgy tűnik: elszámolta magát az autóipar, és felülbecsülte a koronavírus-járvány miatti visszaesést. A háttérben pedig felsejlenek az eddig nem kimondottan vetélytárs cégek, mint az Apple, a Sony vagy a Microsoft.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.