Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az akár nagycsaládos kedvezménnyel is megvásárolható típus nem sokkal 12 millió forint felett nyit.
A Volkswagen 2016-ban dobta piacra a Tiguan második generációját, a 10,7 millió forintos alapárú divatterepjáró tavaly nyáron egy komolyabb ráncfelvarráson esett át. A Tiguan Allspace nevet viselő, 2017-ben érkezett nyújtott kivitel viszont 2020-ban még nem újult meg, de idén erre is sor került, és most már Magyarországon is elérhető az újdonság.
Legolcsóbban 12,2 millió forint ellenében lehet új Allspace-ünk, mely összeg ellenében egy 150 lóerős 1,5 literes TSI motorral és 6 fokozatú kézi váltóval szerelt, Life felszereltségi szintű példány vezethető haza. A 7 fokozatú DSG automata váltó felára mintegy 750 ezer forint.
A 190 lóerős 2 literes TSI motoros, DSG-s és összkerekes kivitel 14,5 millió forinttól indul.
A 150 lóerős 2 literes TDI dízelverzió minimum 13,2 millió forint kifizetését követően állítható be a garázsba, az összkerekes DSG-s változat alapára 14,7 millió forint.
Az alapmodellnél 22 centiméterrel hosszabb, 3 üléssoros és maximum 1920 literes csomagterű Tiguan Allspace a facelift során enyhén frissített külső designt, modernizált infotainment rendszert, kiterjesztett online szolgáltatásokat és továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszert kapott.
Alapáras a LED-es fényszóró, felár ellenében mátrix-LED lámpa is rendelhető, módosult a hátsó lámpa és Life felszereltségi szinttől felfelé széria a teljesen digitális műszeregység. Az Android Auto és az Apple Carplay immár vezeték nélkül is használható, az opcionális Harman Kardon hifi 480 W-os és 16 csatornás.
A 17-19 colos kerekekkel szerelt Volkswagen Tiguan Allspace plugin hibridként és sportos R változatban nem készül.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.