„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Jól látszik, szinte nem is kell forgalom ahhoz, hogy baleset történjen.
Egy fekete Suzuki ismeretlen okból áttért a kamerás autó sávjába Hajdúszoboszlónál az egyik útszakaszon. A vétlen autós csak remek reflexének köszönheti, hogy el tudta kerülni a frontális ütközést: ugyanis villámgyorsan sávot váltott ő is, és ezzel vélhetően megmentette mindkettejük életét.
A felvételt a Bp-i Autósok közössége oldalnak küldte el a készítője, aki annyit írt: „90-100 km/óra sebességgel sávot váltott, majd visszatért az útra. Szerencsére túléltük!”
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.